Tudom, hogy nem lesz népszerű a téma, de szerintem nem lehet eleget beszélni róla. Mit nézzen a gyerek? Hány évesen? Mit ne nézzen a gyerek? És vannak azok a gyerekpszichológusi vélemények (https://anyamondja.hu/), akik egyértelműen a zero toleranciára esküsznek a kütyükkel kapcsolatban.
Azt valóban sok kutatás támasztja alá, hogy azok a gyerekek, akik korán kezdik el fogyasztani az audiovizuális tartalmakat nem használják a képzelő erejüket, és azokat az agyi tartományokat, amely például a kreativitásért felelős. Hiszen az online vagy televíziós tartalomfogyasztás nem interaktív folyamat, csupán egy befogadás, amely során a gyerek csak passzív befogadó. Most ne beszéljünk külön a „lövöldözős játékokról”, amelyben valóban aktív a gyerek, de ugye egyikőnk sem gondolja, hogy ez az aktivitás bármilyen módon egy lapon lenne említhető mondjuk azzal, amikor a gyerek a Harry Pottert olvassa és elképzeli, hogy milyen lehet az arany cikesz.
Ráadásul egy új őrületről is lehetett olvasni néhány hete, ami a Netflix egyik legsikeresebb sorozata nyomán alakult ki Európa néhány országában. A Squid Game című filmről van szó, amelyben gyerekjátékok során döntik el, hogy ki hal meg és ki marad életben. A sorozat egyébként rendkívül érdekes, megosztó témákat feszeget, de természetesen a legkevésbé sem való gyerekeknek. Pedig azt hiszem Angliában és talán Belgiumban számoltak be arról, hogy iskolások játszák a Squid Game játékait és a veszteseket büntetésként megverik. Mivel ezekkel a játékokkal nemcsak a Netflixen, hanem számos közösségi platformon is lehet találkozni, így hamar eljut a gyerekeknek még akár úgy is, hogy – szerencsére – nem látták a sorozatot.
Ennek kapcsán ismét felmerül a kérdés, amin mi is eltöprengünk, hogy mire való a korhatár besorolás, ha nem tartják be a szülők. Mert mi másról lenne szó ebben az esetben, mint arról a szülői magatartásról, amelyik nem akar tudomást venni arról, hogy bizony erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy megakadályozza, hogy a gyereke korlátozás nélküli tartalomhoz jusson hozzá a neten. Tartalomszűrőket kell telepítenie a gépre és folyamatosan figyelnie kell, hogy a gyerek biztosan csak ellenőrzött tartalmat fogyasszon. 6-8 éves korra már világosan látszik egy gyereken, hogy mi a viszonya a digitális felületekhez. Úgy beszél, olyan szavakat használ és olyan tartalmakat idéz, amikből világosan látszik, hogy nem könyvekből szerezte az ismereteit.
Sajnos ezeknek a gyerekeknek már nehezen tudjuk elmagyarázni, de főleg velük elhitetni, hogy ami az interneten van az nem feltétlenül igaz, hiszen akkor már évek óta fogyasztja úgy ezeken a felületeken lévő tartalmakat, hogy igaznak hiszi azokat. Ami különösen veszélyes, amikor a TV-nézéssel vagy a tabletezéssel a szülő a „mesét” vagy a „pihenést” azonosítja. „Nagyon fáradt vagy? Pihenj akkor!” Mondja, és a kezébe nyomja a tabletet, amely rendkívül fárasztja mind a szemet, mind az agyat.
Egy iskolában elfáradt gyereket általában az udvarra vigyük, vagy bringázni vagy sétálni, de semmiképp se tegyük le a tablet mögé úgy, hogy egész héten ugyanezt csinálta az iskolában csak füzetek és könyvek fölött. De hallottam olyat is, hogy azt mondták a gyereknek, hogy „Nézzen mesét!” a tableten, amin aztán ő home-made videókat nézett a YouTube-on. Pedig azok legkevésbé sem azonosíthatók a mesével. Érdemes nagyon figyelni ezekre a jelenségekre és időt és energiát nem kímélve jó mederbe terelni a nem gyerekbarát tartalom fogyasztását.
De ha már mese! Annak is meg kell találnunk a helyes feldolgozását. Nyilván oviba kerülésig amúgy semmi szükség arra, hogy a gyerek mesét nézzen. Akkor kezdődnek a problémák, hiszen a társak nézik ezt és ezt és bizony arról beszélgetnek, amiből nem valami jó kimaradni. Azt gondolom, hogy itt is az a helyes, ha együtt nézzük meg a mesét a gyerekünkkel és utána vagy közben megbeszéljük azt, amit látunk. Mi miért történt vajon? Ki segítette a hőst és miért? Ő mit tett volna a hős helyében? Milyen egy hős? Egy mese csodás ajtókat nyit, amiken érdemes bemenni.