Mikor jöjjön a kistesó? Teszik fel a kérdést a családok nagyon gyakran, és bizony nincs jó válasz erre a kérdésre. Van, akiknél az a szerencsés, ha közel vannak egymáshoz korban a gyerekek, így játszótársaik lehetnek, de ennek például az a hátránya, hogy két pici gyerek után kénytelen rohangálni anyuka, és a két gyerek születése között nem telik el annyi idő, hogy testileg és szellemileg megfelelően regenerálódjon. Ráadásul nem is tud a második gyerekre annyi időt fordítani, mint az elsőre, mert mindenképpen meg kell osztani a figyelmét. Ideális lehetne az, ha a második gyerek születésekor az első már ovis, mert akkor kellő figyelmet tud fordítani a picire, de mind tudjuk, hogy ez csak szép álom, mert az ovi olyan, mint egy bacilusgyár, és pláne ezekben az időkben teljesen kiszámíthatatlan, hogy mennyi ideig fog első szülőttünk oviba járni. Az pedig külön lelkileg is megterhelő kockázat, hogy a nagy tesó milyen betegséget hurcol haza a közösségből a picihez. Ha viszont a nagyobb már iskolás, akkor olyan nagy lesz a korkülönbség a két gyerek között, hogy nem biztos, hogy jó barátok is lesznek majd. Ráadásul az anyukának is kétszer kell megszakítania a munkába állást és mire visszaszokna újra kezdődik a gyermeknevelés.
Most, hogy megállapítottuk, hogy mindegyik döntésnek megvan a maga árnyoldala nézzük, hogy akkor mégis mi alapján dönthet egy család arról, hogy mikor szülessen a második csemete? Szerintem ez a helyzet minden családnál más és más. Van, akik azt szeretnék, hogy a gyerekek jót játszanak együtt, mások inkább a segítő kezet keresik az első szülöttben. A lényeg szerintem az, hogy ne testvért szüljön egy anyuka a meglévő gyereknek, hanem a családba egy új családtagot. Végülis nem a gyerek dönti el, hogy lesz-e testvére, hanem a szülei. Amúgyis elég furán össze-vissza zavarodott ez a világ, és sokszor a felnőtt-gyerek szerepek nem teljesen tiszták, de ebben a kérdésben azért tényleg több mint vicces lenne, ha a gyerekek döntenének. Látom magam előtt, ahogy Dursley-ék kedvenc fiacskája, az elkényeztetett, hisztis kisfiú mintapéldánya, Dudley egyszercsak földhöz verné magát a Harry Potterben és ordítva követelné, hogy „Tesót akarok!”
Persze ez éppen addig tartana, amíg ki nem derülne számára, hogy a „tesó” az bizony egy élő ember, aki kezdetben a síráson és a kakiláson kívül nem sok értékelhetőt csinál, és sajnálatos módon később is csak azt, amihez kedve van.
Így el is érkeztünk a másik fontos dologhoz, a gyerekünk felkészítésére. Életkorának megfelelően el kell magyaráznunk neki, hogy mi történik és mi fog történni a következő napokban, hetekben, hónapokban. Így sem garantálható, hogy a helyzet nem okoz majd csalódást, de legalább talán nem akkorát, mintha nem is beszéltünk volna róla.
Természetesen mondjuk el, hogy mindkettőjüket nagyon fogják szeretni és bár lesznek viták, sokszor igazán össze is vesznek majd, de mindig megpróbáljuk megtalálni azt az utat, ahol a békülés elérhető. Láttam egyszer egy nagyon jó példát egy sokgyermekes családban, ahol nem mondtak olyan közhelyes és lássuk be nem is túl igaz mondatokat, hogy „egyformán szeretünk benneteket”, „szeresd Jánoskát MERT a testvéred”, sokkal inkább élet-szagúbb volt a családjuk. Ha konfliktus volt, mindig megbeszélték, és ami nekem igazán tetszett, a szülők felnőttként döntöttek egy-egy adott vitás helyzetben. Nem féltek attól, hogy a gyerekük majd megharagszik rájuk, mert valószínűleg megharagszik, de ez a természetes. Viszont a felnőtt attól felnőtt, hogy nemcsak tud dönteni egy vitás helyzetben, hanem vállalja is a döntése következményét. A gyerekek pedig ezt tanulják meg a helyzetből. Nem azt, hogy „jaj értsd már meg Jánoskát, amiért fejbe vágott egy párnával miközben tanultál, hiszen a testvéred, szeretned kell!”, hanem biztosítjuk Jánoskát arról, hogy rendkívül helytelenül cselekedett és mint minden helytelen cselekedetnek meg kell, hogy legyen a következménye. Ettől a szülők még nem szeretik kevésbé Jánoskát, hanem épp ellenkezőleg: attól szeretik jobban, hogy a kritikus megjegyzéseikkel jobb emberré akarják tenni.
És mi más is lehet egy szülő feladata?