Na jó vágjunk bele valószínűleg az idei legmegosztóbb írásba. Vannak akik így csinálják, vannak, akik úgy, de egy biztos: mindenki csinálja valahogy. A puszira gondolok. Azon belül is arra, hogy baj-e, ha szájra adjuk a puszit a gyerekkel? Szögezzük először le, hogy nekem teljesen mindegy, hogy ki mit csinál, hogyan él, ha azzal senki másnak nem okoz kárt, legyen az lelki, testi, anyagi. Így van ez a szájrapuszival is.
Nemrég dobta fel valaki egy Facebook csoportban ezt a kérdést és elképedtem azon, hogy mennyire agresszíven és végletesen reagáltak rá a csoporttagok.
„A szájrapuszi csak a szerelmesek között elfogadott.” volt a leggyakoribb érv, mások azonban azt gondolták, hogy anya-lánya között ebben nincs semmi rendkívüli. Apa-fia, apa-lánya között azonban már elgondolkodtató.
A gyerek születése előtt a legtöbb szülő esküdözik, hogy ő aztán egészen biztosan nem fogja szájon puszilni a kisgyerekét, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy éppen ezt teszi. Mint ahogy nagyon sok olyan dolgot tesz még, amiről sohasem gondolta volna előtte.
A gyakori ölelés, a bújás, a test közelsége nagyon fontos a korai kötődés kialakulásában és abban, hogy később a gyermek hogyan tud majd szocializálódni, szeretni, társat választani. Ha ebben a testi érintkezésben szerepet kap a szájrapuszi, akkor szerintem ezzel a világon semmi baj nincs. Nálunk a lányommal például ez volt. Soha nem okozott kellemetlen érzést, soha nem volt idegen tőlünk. Igaz, mi a mai napig sokat ölelkezünk. A mi esetünkben inkább az volt a kérdés, hogy vajon hogy ér majd ez véget? Mikor lesz az, amikor már egyáltalán nem lesz elfogadott a reggeli búcsúzásnál vagy az esti lefekvésnél. De ez is olyan természetesen zajlott, mint tulajdonképpen minden más. Egyszer csak megéreztük, hogy már nem kényelmes egyikőnknek sem, és az esti ölelés, arca puszi éppen olyan bensőséges kapcsolatot tud létrehozni, mint a szájrapuszi.
De az érintések ugyanúgy megmaradtak. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akik szoros, szeretetteli, bizalmi kapcsolatban vannak a szüleikkel, egészségesebbek, jobban tanulnak társaiknál. Meggyőződésem, hogy semmi másról nem szól ez, mint a biztonságról.
Arról, hogy tudja, ránk mindig számíthat. Épp most, az augusztus 20-i hétvégén történt, hogy a kamasz lányom odabújt hozzám és elaludt a mellkasomon valami filmnézés közben. Cica-nyújtózkodással és azzal, a mondattal ébredt, hogy „Anya, meghallottam a szívverésed és olyan nyugalom szállt meg, hogy szinte azonnal elaludtam. Mint pici baba korom óta mindig.” Ezt a szívverést hallotta élete első pillanatában és végig akkor, amikor a legnagyobb biztonságban volt, a pocakomban. Ha ez a szívverés sokáig kíséri akkor ehhez képest a szájrapuszi kérdés….ugye, hogy szóra sem érdemes?