Pancsolásra fel!

Egyre nagyobb a forróság és szinte megállíthatatlannak tűnik az aszályosodás. Épp a napokban láttam egy műsort a tévében, ahol a riporter besétált a Velencei tóba a bójáig, ami korábban arra figyelmeztetett, hogy mélyvíz következik, most a csípőjéig sem ért a víz. Elképesztő látni, hallani, olvasni arról, hogyan száradtak ki a tavak, folyók ezen a nyáron Európában. Az ökológusok évek, évtizedek óta figyelmeztetnek minket a közelgő veszélyre, de többen bevallják, hogy azt, hogy ilyen elképesztően gyorsan bekövetkezik az ökológiai katasztrófa azt sokan még közülük sem gondolták.

Világosan látszik, hogy a legnagyobb érték a víz, amivel például ezekben az elképesztően forró nyári napokban hűtjük magunkat.

Legjobb ilyenkor vízparton, de ha valaki nem szereti a tömeget és az egyre élénkülő pandémiás helyzetben nem szeretne heringként feküdni a másik embertől 30 cm-re a Balaton parton, akkor kis ráfordítással otthon is berendezhet egy kisbaba strandot. Az idei nyár sokkoló forrósága sokakat ráébresztett, hogy van annak értelme, hogy társasházak is összefogjanak például Budapesten és a közös udvaron árnyékos tereket hozzanak létre, vagy a bevásárlóközpontokban is vásárolható nem túl drága felfújható medence partján hűtsék magukat ebben a nagy melegben. Már biztosan nem emlékeznek sokan az Égigérő fű című csodás magyar filmre, amiben egy társasház életét követhettük nyomon és Poldi bácsiét, aki parkőrként ment nyugdíjba és mivel „az a szép zöld gyep” nagyon hiányzott volna neki, ezért a lakók közösen megtalálták a lehetőséget arra, hogy befüvesítsék az udvart.

Ez a jelenet jutott eszembe valamelyik nap az aszályról és a vízhiányról szóló híreket olvasva, hogy milyen fontos lenne, hogy a lakóközösségek összefogjanak és akár a belső, akár a külső kertekben, közösségi terekben hűsítő pontokat hozzanak létre.

A kisbabáknak, de még a kisebb ovisoknak is tökéletesen elég egy nagyobbacska gumimedence, amiben el lehet tologatni a vitorlásokat vagy megúsztatni a sellőbarbikat. ha pedig nőni kezdenek – a gyerekek és nem a sellőbarbik -, akkor jöhet a vizipisztoly háború kisebb vagy nagyobb fegyverekkel.

Ha pedig ez nem lenne elég, akkor egyre több vizes játszótér található Budapesten, ahol aztán tényleg mindenki megtalálja a neki való időtöltést.

Mi itt találtunk egy szuper összeállítást ezekről! Az ország legjobb vizes játszóterei

Egy dolgot a vizes játszótereken se felejtsetek el, hogy a vizes fürdőruhát ne hagyjátok megszáradni se a kisfiúkon se a kislányokon, mert az esetleges meg- és felfázáson kívül később sajnos komolyabb gondot is okozhat. 

Akárhol, akárhogy is, de pancsolásra fel!

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...