Na jó, de mégis mikor és hogyan?
Tudjuk, hogy az, hogy a csecsemő saját magát meg tudja nyugtatni nagyon fontos lépés a fejlődése szempontjából. Vannak, akik plüssállat fülét szopogatják, mások a saját ujjukat, de vannak, akik a ruhadarabokon vagy a plüssökön lévő címkéket nyálazzák össze előszeretettel. És van persze a cumizók hatalmas tábora. Szülőként azt szoktam mondani, hogy szerintem az emberiség két legnagyobb találmánya, ami jelentősen járult hozza az emberi faj szaporodásához az a mosogatógép és a cumi. Ez utóbbi azt hiszem sokkal inkább.
Tudom, vannak gyerekek, akik soha nem szerettek cumizni, de most nem velük foglalkozunk, mert valami azt súgja, hogy az ő esetükben nem igazán kerül szóba a leszoktatás. Azoknál viszont, akik babakorul óta így nyugtatják meg magukat, bizony komoly nehézséget okozat lelkileg is.
Azt, hogy a cumizás hosszú távon tönkreteszi a fogakat ma már tényként kezeljük mint ahogy azt is, hogy akadályt jelenthet a beszédfejlődésben. Mindkettőt elég egyszerű belátni. A fogak nemcsak kifelé fognak állni a cumizás hatására, de a cumin lévő állandó baktériumok nem tesznek jót az ínynek sem. A beszédfejlődés akadályozására épp tegnap láttam a legjobb példát, amikor a körülbelül két éves forma totyogó kisfiútól kérdezett valamit a szomszéd néni az udvaron, de nem tudott rá válaszolni, mert cumi volt a szájában. És hogy kivegye? Soha…még valahogy el talál veszni!
Meg is érkeztünk az egyik módszerhez, amit a szülők előszeretettel alkalmaznak, az „elveszett a cumi” módszer. És bár már vagy hússzor pótoltuk, de most pont nem lehet soha többé. Ebben az esetben áthárítjuk a felelősséget a világra, a véletlenre, de mi, szülők tiszták maradunk. Nekem nem annyira tetszik ez bevallom, de ez embertípus kérdése. Nekem elfogadhatóbb az, ha megbeszéljük a gyerekkel, hogy mint ahogy mindennek, a cumitól való búcsúzásnak is eljön az ideje. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de irtóra bízunk benne és mindenben segíteni fogjuk ezen az úton. Beszéljük meg, hogy mikor kezdünk bele együtt ebbe a hatalmas dologba – például a bölcsi,-ovikezdés – abból viszont ne engedjünk.
Dobjuk ki a cumit a kukába, de azért szerintem túl nagy körítést nem érdemes rendezni. Temetési szertartása azért ne legyen, ne növeljük a veszteség érzését még inkább! Ha a cumi a kukába került, akkor gyorsan tereljük el a fájdalmas gondolatról a fókuszt, játszunk valamit, amit nagyon szeret és tartogassuk minden energiánkat az első cumi nélküli éjszakára. Lehet, hogy észre sem fogjuk venni a változást, legfeljebb lesz egy kis álomba sírás, de az is lehet, hogy minden trükköt bevet majd, hogy visszaszerezze az imádott nyugtatóját. Ekkor kell erősnek maradni, mert ha itt elgyengülünk, akkor minden sokkal nehezebb lesz ezután.
Következetesség, következetesség, következetesség. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a fontosságát.
Ha nagyon sírdogál, akkor egy okkal több, hogy odabújj hozzá és biztosítsd arról, hogy hatalmas dolgot cselekszik éppen és nagyon büszke vagy rá ezért, ahogy büszke leszel rá egész életében. És szeretni fogod. Ami minden imádott cuminál többet ér.