Négy éves kor körül beköszönt a „dackorszak”, amit nem véletlenül hívunk így. Amellett, hogy a gyerekek keresik az újdonságokat, lassan minden érzékszervükkel fel akarják fedezni a világot, próbálgatják a határokat is. Figyelik, hogy mik azok a tevékenységek, amikkel hatást gyakorolhatnak a környezetre. Ezt a hatást – lássuk be – leginkább valami rosszasággal érik el, ezért nagyon gyorsan megtanulják, hogy ha például káromkodnak, akkor arra mindenki odafigyel.
Ha otthon, a családban nagyon figyelünk is arra, hogy ne beszéljünk csúnyán a gyerek előtt, azért az oviban sajnos jócskán találkozik ilyen szavakkal a kis négyévesünk. Erre kérdezte tőlem az egyik kisgyerekes barátnőm, hogy hogy hallhat a gyerek csúnya beszédet az oviban, ha minden szülő figyel arra, hogy ne káromkodjon a gyerek előtt, és reményeink szerint ez alól az óvónéni sem kivétel. Hááááát, valószínűleg az a válasz, hogy nagyon nem vagyunk egyformák, és ha minden szülő mindig odafigyelne arra, hogy mi a jó a gyerekének, akkor sokkal boldogabb lenne ez a világ.
De miért is káromkodik az ovis?
Minden új dolgot, amit megtanul teszteli a környezetén. Mi lehet annál jobb, mint anyából vagy apából megdöbbenést kiváltani? Ez a jelenség különösen akkor figyelhető meg, amikor hangosan azt mondja, hogy „kaka”, vagy ennek a sokkal csúnyább, ámde gyakoribb változatát és várja a hatást.
Ráadásul a káromkodás – ahogy a felnőtteknél – a gyerekeknél is feszültség levezető eszköz. Gondoljunk csak bele, mennyi feszültség gyűlik össze egy gyerekben nap mint nap, amit nem tud levezetni, mert nem tud kiszaladni a futópályára vagy beugrani egy boksz edzésre. Neki néha a sírás, a földön fekve tombolás vagy a törés-zúzás marad. És persze a káromkodás, amivel – lássuk be – tényleg távozik a feszültség egy része.
Azonban az is biztos, hogy ez a helyzet nem maradhat így, viszonylag gyorsan érdemes elejét venni ennek a folyamatnak.
Hogyan csináljuk?
- Ismerjük fel, hogy a gyerek feszültséggel van tele, ezért fontos, hogy megtaláljuk számára azokat az utakat, ahol ezt a feszültséget kivezetheti. Ez lehet valamilyen sport, közös játék, ölelés, babusgatás, valami, ami hatékony ebben a helyzetben.
- Beszéljük meg vele, hogy ezek csúnya szavak, amiket mi nem használunk, mert megbántjuk vele a másikat. „A nagyfiúk/a nagylányok nem beszélnek így.” Más kérdés, hogy ez nettó hazugság, de ettől most tekintsünk is el. 🙂
- Ha a káromkodás tartósan folytatódik, akkor ne vegyünk róla tudomást. Ez a módszer egyébként sokszor beválik a gyerekeknél ebben az időszakban. Ha azt látja egy-egy cselekedetről, tevékenységről, hogy az nem működik, akkor előbb-utóbb abbahagyja és keres olyat, ami működik. Amikor valamilyen pozitív dolgot talál, akkor érdemes viszont kiemelten figyelni, hogy lássa, ezzel lehet hatást kiváltani. Nagyon szépen színez, kreatívan alkot, segít a társainak. Ha ezért mind-mind nagyon megdicsérjük, akkor gyorsan megérti, hogy ezeket érdemes folytatni, hiszen ez az, amivel hatással tud lenni azokra, akikre szeretne.
Ami ekkor is segít az a szeretet. A szeretet megért, nem haragszik, hanem megpróbálja megtalálni a jelenségek okát, és azon próbál segíteni. Egy ölelés minden helyzetben gyógyír.
Még ha egy cifra káromkodás is előzte meg.