Csak apát akarja! Mit tegyek?

Örülj! A jelenség teljesen normális és ráadásul elmúlikA legtöbb gyerek életében nagyjából egy éves kora körül kinyílik a világ és az édesanyján kívül, akivel egy test és egy lélekként működtek közel két éven át most mások is megjelennek az életében. Természetesen a legtöbb családban az édesapa az a másik személy, akivel a kicsi a legtöbbet találkozik, de ha nem így van, akkor lehet a nagyi vagy akár a nagynéni is. Ebben az időszakban kezdi el felfedezni, hogy az anyukáján kívül mások is érdekesek lehetnek számára és ekkor jelenik meg a „csakapa” jelenség. Ekkor apa még be sem lépett az ajtón, a pici már ölelésre nyitott karral várja, csak vele akar játszani, enni, inni, aludni. A pszichológusok felhívják a  figyelmet arra, hogy ez a teljesen normális jelenség a gyerek egy és két éves kora között valójában része az önállóságra törekvésnek is. Anya eddig olyan szilárd támasz volt, hogy vele nagyon nehéz az önállóságra törekvést megvalósítani, és mivel az nyilván nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért a legjobb olyan támaszt keresni, aki biztos, de azért közel sem annyira, mint anya. Ez az átmeneti állapot a „csakapa” állapot.

Sok édesanya veszteségként éli meg ezt a helyzetet, pedig a legjobb lenne, ha képesek lennének boldogan kihasználni ezt az egyébként vissza nem térő alkalmat arra, hogy picit többet pihenjenek, kicsit több „énidőt” szakítsanak ki maguknak a napból. Teljesen érthető, hogy rosszul is eshet a gyermek részéről ez a viselkedés, de emiatt szoktam azt tanácsolni, hogy érdemes néha felütni egy-egy könyvet és beleolvasni a szakirodalomba, mert ha tudjuk, hogy a gyermek mit miért csinál, és hogy ez nem személyesen nekünk szól, nem mi rontottunk el valamit, nem arról van szó, hogy a gyerek már nem szeret minket, akkor a helyén tudjuk kezelni ezt a  helyzetet. Ez azért is lehet káros, mert az apa felé is irányulhat a haragunk, ami pedig végképp nem tesz jót a családnak.

Ha ezt az időszakot jól kezeljük, akkor amikor legközelebb jelentkezik – általában az óvodás kor és a nemi érés körüli időszakok – akkor már ismerősként tekintünk rá és inkább az előnyeit élvezzük, mint szorongunk miatta.

Optimális esetben mindkét szülőnek megvan a helye a gyermek életében, amin egy válás sem változtat. Persze ne legyünk álszentek, az elvált szülők gyermekért való versengése mindennapos és tulajdonképpen elkerülhetetlen. A kérdés az, hogy a szülők hogyan képesek felülemelkedni ezen és bölcsen megbeszélni a dolgokat annak érdekében, hogy a gyerek ne játssza majd ki őket egymás ellen. Ismerek olyan anyukát, aki minden alkalommal, amikor a gyerek hazajön apukától ajándékkal várja és már a szombat esti telefonhíváskor az a gyerek kérdése, hogy „Mi lesz a holnapi ajándék?” Ugye teljesen felesleges végigvezetni, hogy miért káros ez a gyermek fejlődésére, miért fogja villámgyorsan megtanulni ebből, hogy a szeretet kifejezése az, ha ajándékot adsz a másiknak és vajon mi lesz akkor, ha egyszer csak nem lesz ott az ajándék?

Mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy 18 éves koráig minden második hétvégén azzal jutalmazza anyuka a hazatérését, hogy csoki, autó, plüssállat vagy egy konzol várja a szobájában. Van ennél egy sokkal olcsóbb és sokkal erősebb eszköz a szeretet kifejezésére.

Úgy hívják ölelés.

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...