Önellentmondás? Nem, nem az. Nagyon sokszor elismételtük már, hogy milyen fontos a gyerekek számára a következetesség. Ha unos-untalan csak azt ismételjük a gyereknek, hogy ha még egyszer ilyen rosszul viselkedsz, akkor elveszem a telefonodat, de sohasem veszem el, akkor hamar megtanulja, hogy a tetteinek nem lesz következménye.
A határok meghúzásával ugyanez a helyzet. A pszichológusokhoz járó emberek egy jelentős részének alapvetően a problémája, hogy nem tudja meghúzni a határait. Az „eddig és ne tovább” típusú határ felállítása pedig rendkívül fontos, nemcsak a gyereknevelésben, hanem életünk egyéb területein is. Nehéz megtanulni, de érdemes!
Azok a gyerekek, akik tisztában vannak azzal, hogy bizonyos területen meddig mehetnek el, sokkal kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak lesznek társaiknál. És ezzel együtt sokkal szabadabbak is. Ez pedig azért nem önellentmondás, mert a határok megvédik a belül levőket. A gyerekek pontosan tudják, hogy ha betartják a szabályokat, akkor azon belül kreatívan, szabadon működhetnek.
Ha tudjuk, hogy festés közben sem a padlót sem a falat nem szabad össze festékezni, akkor boldogan teszik bele a tenyerüket a festékbe és onnan a hatalmas papírra, amit előtte leterítettünk a padló védelme érdekében. Ott már senki sem szól rá, hogy ne festékezze össze a kezét vagy a lábát 🙂 vagy ne alkosson valamit krumplinyomda segítségével is.
Szerintem ebből is látható, hogy a határok meghúzása közel sem jelent semmiféle „túlszabályozást”! Éppen ellenkezőleg. Ha a gyereknek mindig megmondjuk, hogy mit, mikor és hogyan csináljon, akkor aztán ne problémázzunk azon, ha nagyon sokára lesz önálló és a kreativitásnak, az egyéni problémamegoldásnak nyomát sem találjuk majd benne.
Bármilyen korúak is a gyerekek, a felnőtt határozottsága mindig imponál nekik. Gondoljunk csak bele! Különben mi a csodáért akarna minden gyerek felnőtt lenni? Biztosan mindenki megfigyelte már, hogy a 2-4 éves gyerekek ahhoz a felnőtthöz kötődnek jobban, aki felnőttként is viselkedik. Aki elmondja neki, hogy mit szabad és mit nem, és nem enged abból. Ilyenkor a gyerek bizalmat érez a felnőtt iránt. Biztonságban érzi magát. A felnőtt olyan következetesen és határozottan viselkedik, ahogyan azt egy gyerek elvárja tőle. Ez pedig nagyon fontos a kisgyerekek – de ami azt illeti – a nagyobb gyerekek számára is.
Mindenki ismeri azt az alapdilemmát, még ha nem is történt meg vele, hogy a hipermarketben a földön fekve visít egy gyerek, hogy akar egy csokit. A dilemma hatalmas: gyorsan tegyük be a kosárba és meneküljünk a rosszalló tekintetek elől vagy ne a rövid, hanem a hosszútávú célt nézzük és legyünk tisztában azzal, hogy most néhány perc rosszalló tekintet vagy hosszú éveken át tartó zsarolás. Ugyanis ha egy ilyen helyzetben engedünk, akkor villámgyorsan megtanítjuk a gyerekünknek, hogyha a földön fekve visít, akkor megkapja azt, amire vágyik. Ezután ne csodálkozzunk, ha a játékbolt padlója következik csillámpóniért.
Érteni kell azonban, hogy a határok biztosítása – szerintem sokkal pozitívabb töltete van, ha így fogalmazunk – és a következetesség egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevésbé babusgatnánk, szeretgetnénk a gyerekünket. Ennek a két dolognak semmi köze egymáshoz.
A gyermeknek mindig szüksége lesz a szülei szeretetére, ami hol ölelésben hol pedig épp a határok biztosításában mutatkozik meg.