LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás arra is jó, hogy rádöbbentsen, nincs „megszépítő messzeség”. Csak hús-vér emberek vannak és a fájdalom. Majd hazajöttem, megfőztem magamnak a kedvenc teámat, még mézet is tettem bele, betakaróztam egy meleg takaróval és levelet írtam. Neki? Inkább magamnak. Fogadjátok szeretettel!

…..

Kedves Ex!

Hogy képzeltem el óvodásan az életet? Hát nem így…

Azt gondoltam, hogy ha egyszer férjhez megyek, nagy, hosszú fehér ruhában teszem mindezt… Amikor a cukormázas álom valóssággá lett, vakon, bekötött szemmel és rózsaszín szemüveggel mondtam igent a tündérmese beteljesülésére.

Majd jött a hideg-zuhany, és a jóreggelt pofon…

…..

Összetörtem. Kicsúszott alólam a talaj, egy „varázs” a szó rossz értelmében, ütésre változott meg minden. Úgy sétáltál ki az életünkből, hogy tulajdonképpen el sem köszöntél. Péntek volt, vénasszonyok nyara. Este fél 9. Te hazaértél. Vártunk már. De te csak annyit mondtál: ELÉG. ELFÁRADTÁL. NAGY A FELELŐSSÉG. Majd összepakoltad a legszükségesebbeket és kisétáltál az ajtón. Valószínűleg várt rád egy új élet, készültél rá, tervezted. Nem is akartál visszanézni, megbeszélni, esélyt adni. Csak mentél és nem adtad meg azt a lehetőséget, hogy megpróbáljuk „meg nem történné” tenni.

Padlóra küldtél, itt álltam egy akkor 18 hónapos királylánnyal, munka és jövedelem nélkül, nem tudtam merre haladunk tovább, merre megy az élet. Én elhittem, amikor azt mondtad, hogy ígéred, hogy jóban-rosszban együtt leszünk, jöjjön bármi, megoldjuk… Egyeztek a célok, a tervünk. Hittem, hogy egyetértünk és tudjuk, hogy merre megyünk és mit akarunk.

….

Több mint két év telt el azóta, és már azt tudom mondani, hogy hálás vagyok. Hálás vagyok, amiért elhagytál. Ha akkor nem mész el, sosem jöttem volna rá, hogy egyedül mire vagyok képes. Sosem tudtam volna meg, hogy mennyire csodálatos támogató és szerető közeg vesz körül. Persze eddig is tudtam, hogy a családom bármikor tűzbe menne értem, és bármit megtenne azért, hogy nekünk könnyebb vagy jobb legyen az életünk. Tudom, hogy a barátaim és a családom sosem engedik el a kezem, bármekkora bajban is lennék. Boldog és kiegyensúlyozott vagyok nélküled.

Hálás vagyok, mert megtudtam, hogy mire vagyok képes egyedül. Megtanultam, hogy akkor is, amikor nagyon reménytelennek látszik minden, van megoldás, és nem lehet egyetlen egy helyzet sem annyira megoldhatatlan, hogy ne tudjam megoldani.

És a legfontosabb, nincs az a hegy, domb vagy erdő, amit ne tudnék megmozdítani, elhordani, megmászni, ha a lányomról van szó.

Ha itt maradtál volna, valószínűleg ezt mind nem ismerem meg. Köszönöm, hogy akkor szeptemberben kisétáltál az ajtón.

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...

HOZ-ZÁ-TÁP-LÁ-LÁS

A szó, amit valószínűleg kisgyerekes anyuka ismer ha nem is onnan, hogy alaposan utána olvasott, de a védőnő vagy a gyerekorvos biztosan felhívta a...