Ma reggelre sok-sok teli kiscsizma sorakozik az ablakokban bármerre is nézünk. A varázslat betölti a szívünket és mosolyt csal az arcokra. Valamikor az éj leple alatt a csilingelő égi szánon, amelyet természetesen Rudolf, a piros orrú rénszarvas irányít, megérkezett a Mikulás. Mivel azonban ő képes arra, hogy egyszerre több helyen is legyen – rajta kívül még talán Dumbledore és Hermione képes ilyesmire – már napokkal előtte feltűnik a városok utcáin, az óvodákban és még az iskolák alsó tagozatain is.
Az éjszaka azonban a legvarázslatosabb. Talán a készülődés miatt, talán a mese miatt, talán amiatt, hogy gyerekként évekig gondolkozunk azon, hogy jöhet be a Mikulás a bezárt ablakon és hogyan ihatja meg a meleg tejet és ehetnek bele a kekszbe a rénszarvasok. Mert azt ugye a rénszarvasok eszik meg, legalábbis nekik készítjük….Báááááár, most, hogy ezen az egész Mikulás-sztorin gondolkozom…., lehet, hogy az a pocak nem kis részben a kikészített kekszeknek köszönhető?
A családi-baráti legendáriumban van néhány elképesztő sztori ebből az időszakból. Az egyik legvagányabb unokaöcsém képes volt legóval teleszórni a szobát, hogy ha a Mikulás belelép, akkor biztosan felébredjen rá. Amikor apa belelép néha a szétszórt lego darabokba, akkor mindig van nagy ordítozás, nem lehet másként akkor a Mikulással se. Háááááát, annál halkabban nem ordított még Mikulás, mint akkor és ott abban a szobában.
A másik imádott történetem, amit nagynéném posztol minden december 5-én éjjel nagyjából arról, hogy esetleg valaki elmagyarázná neki – és ami azt illeti nekem is – hogy amikor az elég fontos, hogy a Mikulás csendben járjon és ne ébressze fel a igazak álmát alvókat, akkor miért zörög minden Mikuláscsomag zacskója úgy, mintha muszáj lenne neki.
Azzal a jelenséggel mindenki találkozott már, hogy – bár a naptár szerint nem most lenne – mégis most van az év leghosszabb nappala. Az egyébként kiválóan és gyorsan elalvó gyerekek 10-kor még fent kuruttyolnak és látszik rajtuk, hogy ugyan alig bírnak ébren maradni, de még küzdenek az elemekkel. Feltett szándékuk, hogy ők bizony egészen biztosan fent maradnak és találkozni fognak a Mikulással, sőt, talán Rudolf hátára is felülhetnek. Aztán – ha néhány órával később is, mint egyébként – elnyomja őket az álom, na meg az álompor, amit a Mikulás manói szórnak a gyerekekre.
Reggel aztán persze egy tized másodpercig mindenki csalódott, hogy nem sikerült találkozni a nagy szakállúval, de aztán az ajándékok minden szomorúságot elfeledtetnek.
És amúgyis…majd jövőre sikerül!