Szakíts ha bírsz!

Szakítani nem könnyű, akárhány éves is az ember. De talán minél idősebbek, harc edzettebbek és bölcsebbek leszünk annál jobban ismerjük önmagunkat és azokat a technikákat, amelyek segítenek minket kijönni a gödörből. Nem fog kevésbé fájni, talán kevesebbet sem sírunk, de talán eredményebben alkalmazzuk azokat a technikákat, amelyekkel könnyebbé tehetjük a szakítás elviselését.

Ezeket azonban 14-15 évesen még egyáltalán nem ismerjük. Ezért is lehet kiemelten fontos ebben a korban, hogy sokat beszélgessünk a gyerekekkel. Ne hagyjuk magukra a még szinte ismeretlen fájdalmakkal, ne engedjük, hogy eluralkodjon rajta a magány, a kétségbeesés. Bármilyen furcsán is hangzik, de szerintem „meg lehet tanulni” szakítani, vagy legalábbis azt, hogyan viseljük el azt, hogy másnak is felkel a nap. Ha azonban nem alakult ki bizalmi kapcsolat a gyermekünkkel, akkor nagy valószínűséggel nem most kezdi majd el megosztani velünk az érzéseit. Annál is inkább nem, mert ő maga sem tudja még pontosan leírni, hogy mit is érez és vajon az, amit érez – a csalódás, a kétségbeesés, a becsapás, a megcsalás, a düh – valós, hiteles érzelmek-e. Szabad-e vajon ezeket érezni? Ma, ebben a túlszabályozott világban, amikor mindenki minden pillanatban tökéletesnek és boldognak mutatja magát, és azt halljuk mindenhonnan, hogy akármekkora is a baj, fel kell állni, menni kell tovább, akkor mit gondolhat egy elhagyott, becsapott 13 éves, aki csak a végtelen ürességet érzi, és azt, hogy másnap reggel tuti nem kell fel a nap?

Nemrég hallgattam zseniális podcastot a mérgező pozitivitásról és ahogy szoktuk mondani…„minden sorával…” Nagyon fontos, hogy a gyerekünk, a kis vagy nagy tinédzserünk tisztában legyen azzal, hogy lehet sírni. Meg van engedve a rosszullét. Lehet dühösnek lenni a másikra. Lehet szomorkodni és megsiratni azt, akit és amit elvesztettünk.

Nemrég jöttünk haza a nyaralásból, ahol megismerkedtünk egy családdal, ahogy ez a  nyaralások során lenni szokott. Ekkor láttam bele egy 14 éves fiú első kapcsolatába, mert ki tudja miért előszeretettel mesélt nekem róla. Tudtátok például, hogy mostanában a fiatalok ha együtt járnak, akkor megosztják egymással a messenger és Insta fiókjaikat? Igen, úgy értem, hogy beengedik egymást a levelező rendszerbe és ott láthatják, hogy milyen üzeneteket váltanak másokkal. Igen, úgy értem, például a barátaikkal, a szüleikkel, a családtagjaikkal. És nem, nem viccelek. Belegondoltam, hogy valaha az életben volt-e olyan kapcsolatom, akit ilyen mélységben beengedtem volna a személyes terembe, a személyes életembe. Hogy olvasgassa a gondolataimat, az érzéseimet, a vicceimet, a kétségeimet, amit a barátommal, barátnőmmel, anyukámmal akarok megosztani? Számomra ez teljesen elképzelhetetlen! Kérdeztem ezt a fiút, hogy ez hogyan alakult ki köztük egyáltalán? Egyszer csak a barátnője megkérte, hogy adja meg a jelszavát a fiókjaihoz? Ó nem! Valójában ezt megelőzte egy jó adag féltékenykedés, „kivel levelezel?” „ki az a kép hátterében ott a medenceparton?” és ehhez hasonló egészen komoly őrületek. Majd persze a social media „szabályai” szerint az erre adott válaszok is megérkeztek. Az állítólag szerelmes barátnő posztolt olyan fotókat, amin az ex-pasijával látható, meglehetősen vidáman.

Leírom még egyszer: 13-14-15 évesek. Nem, nem kezdek bele a „bezzeg az én időmben” mondatba, mert az sem volt tökéletes, és nem is hiszek ezekben az összehasonlításokban. De azon szerintem érdemes lenne elgondolkozni, hogy ha ennyi idősen mérgező kapcsolatban élnek a fiatalok, és a másik első ilyen akciója után nem futnak irtó messzire tőle, akkor vajon nem lenne-e ildomos megháromszorozni a pszichológusok számát, mert mire ezek a gyerekek felnőnek biztosan szükségük lesz rájuk.

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...