Így nyaraljunk Budapesten!

A minap olvastam, hogy a magyarok közel 30%-a döntött úgy az utóbbi néhány hétben, hogy mégsem megy nyaralni, mert a komolyan emelkedő árak, az adószigorítások és az árfolyamok emelkedése miatt inkább itthon maradnak a családdal. Összeszedtünk nektek három olyan programot, amelyeken nagyon jól szórakozhatunk kicsikkel vagy nagyobb gyerekekkel egyaránt.

Már tavasszal elkészült a Magyar Zene Háza, ami telis-tele van interaktív elemekkel. Akár óvodásokkal is érdemes ellátogatni, a nagyobbaknak pedig külön programokkal készülnek. Érdemes egy-két héttel előre megtervezni a család programjait, és ezt nyugodtan kezdjétek azzal, hogy megnézitek mivel várják a gyerekeket és a felnőtteket a Magyar Zene Házában.

Nézzetek be a Széll Kálmán téri Postapalotában található Pénzmúzeumba, ahol szintén ingyenes kiállítással várják az érdeklődőket. Akik már voltak az ismerőseink közül azt tanácsolták, hogy jó előre foglaljunk időpontot, mert hamar betelnek a helyek a sok érdeklődő miatt. Kis gyerekekkel is lehet érkezni, a nagyobbakat rengeteg interaktív program várja, ahol megismerhetik a pénz útját.

Bár a Bosch kiállításnak vége a Szépművészeti Múzeumban, azért így is marad számtalan érv arra, hogy a gyerekekkel ellátogassunk a rengeteg program egyikére.

A régebbi, Egyiptomi kaland, illetve az állatos bőrönd mellett új témával is várnak benneteket: Királyok nyomába eredhetnek a gyerekek és felnőttek, és így együtt, egy igazi családi kaland keretében fejthetik meg a múzeum rejtette nagy titkokat.

Otthon aztán tovább lehet adatokat gyűjteni, házi prezentációt készíteni a megszerzett tapasztalatok alapján a nagyinak vagy a barátoknak.

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...