HÓC-HÓC KATONA ÉS A BÉNA GYEREKFOGLALKOZÁSOK
Az egyik kedvenc témám a babafoglalkozások! Valószínűleg azért, mert alapvetően szeretem a kihívást jelentő helyzeteket. A szerencsésebbeken kívül bizonyára mind belefutottunk már olyan babafoglalkozásba, ahol az első 10 perc után kezdtünk rájönni, hogy nem biztos, hogy jó helyen vagyunk….Legutóbb ma reggel éreztem így magam, amikor rossz zoom linkre kattintottam és egy olyan megbeszélésbe csöppentem, ahol senkit nem ismertem és olyan témáról volt szó, amiről még csak soha nem is hallottam. Úgyhogy viszonylag hamar gyanút fogtam, hogy rossz helyen járok.
De vajon milyen jelei vannak annak, ha a babafoglalkozást tévesztettük el?
Ha a foglalkozást tartó nem szimpatikus, nem kedves, akkor az már tuti nem lesz jobb. Érdemes udvariasan elköszönni és másik program után nézni. Az se nagyon meggyőző, ha cukorkával, csokival, cukros üdítővel kínálja a gyerekeket, akkor sem biztos, hogy ez az a közeg, amire vágyunk. Velünk például megtörtént már, hogy tavalyi szaloncukrot kaptunk azzal a megjegyzéssel, hogy biztosan nem lehet romlott, hiszen annyi benne a tartósítószer. Na köszi.
De az is érv amellett, hogy kössétek fel a nyúlcipőt, ha maga a program – ami általában zenés, éneklős, táncolós szokott lenni – olyan, amiben a gyerekünknek egy helyben kell ülnie és figyelnie hosszú perceken keresztül és a foglalkozást tartó csúnyán néz, ha a közönség nem figyel feszülten három évesen. Az egyik barátnőm például arról számolt be, hogy olyan „babadiszkóban” voltak, ami a szó szoros értelmében diszkó volt. Iszonyatosan hangos zenével, villódzó fényekkel. A babák inkább rémültek voltak, mint boldogok. Már csak egy hatalmas szájú, kifestett bohóc hiányzott és tuti 10 éves koráig járhatott volna a gyerek pszichológushoz.
De nézzük mi a jó a heti egy-két foglalkozásban, ha az jó!
Szerintem ebben az egészben az a legjobb, hogy az anyukák – esetleg a foglalkozáson résztvevő apukák – egy-egy órára újra gyerekek lehetnek. Ennek az egésznek igazán akkor van értelme, ha a szülők is együtt nevetnek, táncolnak, énekelnek a gyerekekkel és nem érzik „cikinek” ezt az egészet. Persze ehhez az is kell, hogy lehetőleg ne tűsarkúban és szoros bőr nadrágban érkezzenek a foglalkozásokra. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ezeknek a foglalkozásoknak a főszereplője a gyerek és azért vagytok ott, hogy ő, illetve ti együtt érezzétek jól magatokat. Persze nem szabad átesni a ló túloldalára! Rémes nézni azokat az anyukákat, akik feszülten törekednek arra, hogy a gyereküknek jól KELL éreznie magát, és noszogatják, hogy „Menj a körbe, táncolj, énekelj! Érezd jól magad!” Pedig könnyen lehet, hogy az a gyerek éppen akkor és ott az anyukája ölében érzi jól magát és egyáltalán nem vágyik arra, hogy a sok ismeretlen gyerekkel bohóckodjon a körben.
Már ezeknek a foglalkozásoknak a kapcsán érdemes elkezdeni saját magunk tanulmányozását és fejlesztését. Rendkívül hosszú az út addig, amíg egy gyerek felnő és biztonsággal megállja a helyét a világban. Ne most kezdjük el összehasonlítani más gyerekekkel, sőt! soha ne kezdjük el, ha erre egyáltalán képesek leszünk. Meg kell érteni, hogy minden gyerek más és más, ahogy minden felnőtt is az. Van aki ebben jó, van aki abban. Van aki introvertált, van aki extrovertált. A gyereknevelés egyik legcsodálatosabb része szerintem, hogyha alázattal, csendesen és elfogadóan szemléled a saját gyereked, akkor megnyílik az ajtó a megismeréséhez és feltárul egy olyan csodálatos, izgalmas személyiség, akit talán észre sem vettél volna, ha folyton csak megmondod neki, hogy mit csináljon, hogyan érezze magát jól.