A minap hallottam ezt a mondatot egy 9 éves, most kitűnő bizonyítványt szerzett harmadikos kisfiú szájából. Mivel én nagy olvasó vagyok és hiszek abban, hogy olvasás nélkül nincs semmi, nemhogy tartalmas élet, ezért megkérdeztem, hogy ugyan mire ez a nagy komoly kijelentés. Mégis milyen súlyos tapasztalatok birtokában hozta meg ezt a sommás ítéletet a könyvek felett? Próbáltam elmondani, hogy annak a mondatnak, hogy „Én nem szeretek olvasni!” nem sok értelme van, hiszen a boltban, a táblákon, mindenhol feliratok vannak, amiket elolvas, még a Youtube videókban is van itt-ott felirat, amiket bőségesen néz. Így hát ő olvas, szóval mi is az, amit nem szeret? Persze tudom én, hogy ez beugratás volt a részemről, de néha ez kell, hogy egy problémához elérjünk. Ezután persze kiderült, hogy kisemberünk konkréten a könyvek elolvasására gondol, ő azokat nem szereti. Ezután magától értetődő, hogy megkérdeztem, milyen könyvet olvasott eddig és az miért nem tetszett? Kíváncsi voltam, hogy melyik rémséges szerző lehet az, aki ezt az egyébként helyes kisfiút végleg letérítette az olvasás mesékkel, határtalan történetekkel teli útjáról. Ekkor derült ki, hogy ő még soha életében nem olvasott el egyetlen könyvet sem. SOHA.
Tudom, hogy ebből nem következik, hogy ez általános jelenség, de engem szíven ütött. Hogyan végezhet ma egy gyerek 3 osztályt úgy el, hogy egyetlen könyvet nem olvasott el soha. Se egy meséskönyvet, se Emilt és a detektívek-et se semmit, ami meggyőzte volna arról, hogy kevés jobb dolog van az olvasásnál. És ha 9 éves koráig nem alakult ki a könyvek szeretete, akkor már valószínűleg nem is fog. Ezzel pedig hatalmas veszteség éri a gyermeket.
Mint kiderült voltak úgynevezett ajánlott nyári olvasmányok, amik mivel ajánlottak voltak nem is kellett velük foglalkozni, de volt egy-egy kötelezően választható – csodás kifejezés nem? – amit az anyukája mindig felolvasott neki. Mondjuk ha úgy vesszük legalább nem teljesen ő készítette el belőle az olvasónaplót.
Emlékszem egyetlen egyszer csináltam meg a gyerekem helyett az olvasónaplót a Robinson Crusoe-ból, de akkor már 13 éves volt és épp egy nagyon érdekes könyvet olvasott és nem volt hajlandó abbahagyni valami uncsi hajótörött miatt. Nyilván ez sem volt a legjobb megoldás, de mivel a könyv az könyv, így megírtam azt a néhány mondatot egyébként azzal a meggyőződéssel, hogy szegény Robinson és Péntek sztorija tényleg nem egy pörgő kalandregény.
De ha már kötelező olvasmány…az egyik barátnőm hosszan fejtegette nekem múlt héten egy baráti összejövetelen, hogy higgyem el, hogy Pesten és Budán nem ugyanazok a kötelező olvasmányok. Megkínáltam egy békebeli koktéllal és próbáltam rávenni, hogy lazítson, de aztán annyira belemelegedtünk a témába, hogy komolyan elkezdett érdekelni. Lehet, hogy érdemes lenne egy felmérést is indítani az anyamondja Facebook oldalán, hogy írják meg az olvasók, mit adtak fel nyárra Pesten és mit Budán a tanárok.
Ki tudja, még lehet, hogy tényleg felfedezünk valami alapvető különbséget a Duna két oldalán? Akárhogyan is lesz azt mindkét parton tudnia kell a gyerekeknek, hogy kevés pihentetőbb, kikapcsolóbb dolog van az olvasásnál.