Így egyen a baba sok gyümölcsöt!

A gyümölcs megszerettetése a babával nagyon fontos. Persze ha 8-9 hónaposan szereti abból még nem következik, hogy 6-7 évesen is boldogan elrágcsál egy almát, de a tanult viselkedésnek ebben az esetben is nagy szerepe van. És lássuk be, ha a gyermekünk egészsége a tét, akkor az a legkevesebb, hogy erre odafigyelünk. Nyár a gyümölcsök évszaka, dúskálhatunk a lehetőségekben, már persze akkor, ha ezt a pénztárcánk is megengedi.

Hogyan egyen nyáron a baba gyümölcsöt?

Amíg pépeset eszik addig természetesen turmixolva, de amikor már szívesen elmajszol egy-egy darab kekszet vagy éppen barackdarabot, akkor érdemes alaposan átgondolni, hogy mit és hogyan etetünk meg vele. A barackok kiváló csemegék, apróra fel lehet darabolni őket, bár nyugodtan meg lehet próbálkozni nagyobb darabokkal, mert ha ő harap le belőle darabot, akkor talán kevésbé megy félre. Én mindig meghámozom a barackot, mint ahogy egyébként a szőlőt is kettévágom és kiszedem a magját.

Biztosan nem a meggyel kezdeném a gyümölcsökre szoktatást, hanem valami nagyon édes, könnyen ehető gyümölccsel, ami kézbe is fogható és szinte elolvad a baba szájában. Mi lehetne a görögdinnyénél jobb megoldás, persze szigorúan csak mag nélkül. A nagy víztartalma miatt is hasznos nyáron adni, arról nem is beszélve, hogy milyen finom! Persze hatalmas paca marad utána, de jó móka is lehet. A sárgadinnyével már más a helyzet. Próbált már valaki kézzel megenni egy sárgadinnye darabot? Körülbelül úgy csúszik, mint egy angolna, szerintem teljesen reménytelen kulturáltan – vagy akárhogy – kézzel elfogyasztani. Mivel az íze sem szokványos, lehet, hogy érdemes vele addig várni, 11-12 hónapos korig, amikor már a gyermekünk villával kezd enni. Persze lekerekített végű villával! Akkor nyugodtan próbálkozhat a sárgadinnyével. Sokkal nagyobb sikerélménye lesz, mintha kézzel próbálkozna.

Körte és alma a sztárok?

Ez a két gyümölcs, amiből a legtöbbet kapják a gyerekek. Még az alsó tagozatban is van almanap, amikor mindenki elvehet bármennyi almát. Mire iskolások lesznek a nagy részük már nem nagyon eszik gyümölcsöt. Pedig a vitaminbevitel szempontjából elengedhetetlen!

De hogyan lehetne rávenni egy gyereket a gyümölcsökre, ha ő hamburgeren, tésztán, pizzán és temérdek cukrozott üdítőn és tejterméknek csúfolt cukros pudingokon nő fel?

Nyilván sehogy. Ezért is tartom rendkívül fontosnak, hogy amikor elkezdődik a hozzátáplálás és a gyerek érdeklődve fordul az új ízek felé, akkor ezt a kíváncsiságot és a gyümölcsök, zöldségek szeretetét erősítsük benne és folyamatosan tápláljuk annak érdekében, hogy amikor elkezdődik az iskola, akkor is megmaradjon az igénye heti legalább 3 alkalommal a gyümölcsfogyasztásra.

Previous article
Next article

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...