Kosztolányi és talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egész magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versének kezdő sorai ezek. Nyilván nemcsak azért, mert ritmikailag rendben van, hanem azért is, mert a költő úgy gondol az életre a versben és úgy hívja erre a közös életre szerelmét, hogy közben az egészről azt állítja, hogy egy nagy játék.
Jól játszani pedig csak komolyan lehet, ezt mindnyájan tudjuk.
Ezt a játékosságot, ezt a gyermeki felhőtlen és mégis nagyon komoly koncentrációt kellene újra megtanulnunk a gyerekektől. Ha alázattal figyelsz hosszan egy várat építő három évest vagy a babáját öltöztető kislányt, aki tizedjére is ugyanolyan alapossággal és odafigyeléssel adja rá a megfelelő ruhát kedvenc babájára, akkor látod, hogy aközben, hogy a gyerekek játszanak és felhőtlenül boldogok, aközben nagyon komolyan koncentrálnak, el nem eresztve a figyelmet. A játék egyike a legcsodálatosabb tevékenységeknek, amiről a szerencsésebb felnőttek később sem mondanak le. Amikor a párunk csizmájába is hoz a Mikulás valamit, amikor a húsvéti nyuszi tojást tojik a párnájára (mondjuk ez is megérne egy cikket, hogy mennyit kell inni ahhoz, hogy valaki a tojást tojó húsvéti nyuszi képét kitalálja….) – vagy amikor felnőttek farsangon a legvadabb jelmezeket öltik magukra.
Az egyik legnagyobb élményem ilyen szempontból Disneyland volt, ahol az első órában nem nagyon érti az ember, hogy miért van Mickey fül minden apukán és Minnie fül anyukán. Aztán amikor pár óra elteltével már rajtam is lett, akkor megértettem. Ott aztán tényleg mindenki önfeledten gyerek lehet néhány napra. Igazi gyerek, aki játszhat azt, amit csak akar.
Érdemes lenne nemcsak tanítani a gyerekeinket, de tanulni is tőlük.
Például azt, hogy megtaláljuk a világban az úgynevezett apró örömöket. Ezeket egy gyerek a puszta kíváncsisága miatt megtalálja, hiszen lehajol a katicához, közelebbről megnézi a sünit vagy odaköszön a mókusnak. Most komolyan! Mikor köszöntél oda utoljára egy mókusnak?
De ha már a kíváncsiságnál tartottunk, azt sem ártana visszaszereznünk! Egy gyermek úgy tapasztalja meg a világot, hogy megfogja, megszagolja, megízleli. Nem azt mondom, hogy nyalogasd körbe a szomszéd új kerítését, de a világra való nyitottság, az új dolgok megismerése, a tanulás képessége igenis fontos. Az élethosszig tartó tanulás – különösen 2022-ben, abban a világban, amikor semmi sincs úgy, mint előző nap – nemcsak azt jelenti, hogy halmozzuk a diplomákat, hanem azt, hogy akarjuk megismerni a folyamatosan változó környezetet. Hányszor halljuk a szüleinktől és – tegyük a szívünkre a kezünket – mondjuk mi is, hogy „ó, ezt nem értem én már”, „ez már nekem túl bonyolult”. Pedig a világ egyre egyszerűbb lesz. Appokon keresztül rendelünk ebédet, bevásárlást és fizetünk a buszokon, villamosokon is. Ha nyitott és kíváncsi maradsz, akkor hamar beletanulsz ezek használatába és elképesztő – gyermeki – öröm önt el, hogy lám ezt is meg tudod oldani és milyen jó dolog játszani.
Végül ne felejtsük el a gyerekekben lévő önzetlen szeretetet, ahogy felénk fordulnak, ahogy puszit nyomnak az arcunkra, ahogy megölelnek. Ha semmi mást nem tanulunk meg ma csak azt, hogy minden ok nélkül megöleljük azt, akit szeretünk és cinkosan összemosolyogjunk, akkor nem kelt fel hiába ez a tavaszi nap.