Te milyen fényvédőt használsz?

Hiába tombol odakinn a hőség, sokan megfeledkezünk a kellő fényvédelemről. Ez idővel foltok, ráncok és akár súlyos betegségek formájában bosszulhatja meg magát. A szakértők most elárulták, hogyan óvhatjuk meg a leghatékonyabban a bőrünket a káros behatásoktól.

„A legtöbben abban a hitben élnek, hogy mivel a fényvédő készítmények megvédenek bennünket az UV-sugárzástól, így nem is járhatnak semmiféle káros következménnyel a bőrünkre nézve. Ez azonban súlyos tévedés” – mondja Dr. Farkas Attila biológus. A szakértő azt is hozzáteszi: sokan nem veszik a fáradságot, hogy átolvassák a naptejek és fényvédő készítmények összetevőit, amelyek közül több önmagában is megterhelő lehet a bőr, sőt egész testünk számára.

„Megkülönböztethetünk fizikai és kémiai fényvédőket. Míg a kémiai fényvédők a bőrben felszívódva fejtik ki hatásukat, az UV sugarak és a víz hatására idővel lebomlanak. Emiatt gyakran újra kell kenni velük a bőrünket. Az octinoxate, oxibenzone és octocrylene nevű, kémiai UV-szűrőt tartalmazó szerek ráadásul a szervezet hormonális működését is befolyásolják.”

A fizikai fényvédők ezzel szemben egyfajta pajzsot képeznek, amely visszaveri, szétszórja az UVA és UVB-sugarakat, így akadályozva meg, hogy elérjék a bőrt. Ezek a krémek azonban nem szívódnak fel bőrünkön keresztül, így sokáig fehérek lehetünk a használatuk után.

„A felszívódó fényvédők beavatkoznak a szervezet, így például a hormonrendszer működésébe, ráadásul a fényvédő összetevőkön felül tartósítószereket és egyéb anyagokat is tartalmazhatnak. A fizikai krémek esetében ezzel szemben rövidebb a lista, ám itt is érdemes odafigyelni az adalékanyagokra” – teszi hozzá a biológus.

A bőrtípusunk is fontos lehet

De vajon spray, gél vagy krém formájában érdemes a naptejet leginkább beszerezni? Ebben a bőrtípus is szerepet játszik: a krém kitűnő a száraz bőrűek arcára, míg a hígabb állagú és könnyebb, kevésbé zsíros lotiont könnyebb nagy felületen eloszlatni.

Ilyen szempontból a spray használata lehet az igazán kényelmes választás, ám ez extra odafigyelést igényel, mert sokszor nehezebben oszlik el a bőrön, mint a krémesebb állagú készítmények. Ha az arcunkra keresünk fényvédőt, a bőrtípusunk akkor is fontos szerepet játszhat, mert a nem megfelelő termék használata fénylő, zsíros bőrhöz vezethet. A szemek körül és az ajkakon ugyanakkor érdemes napvédő sticket használni.

De milyen naptejet vásárolnak előszeretettel a magyarok?

„A naptejek közül nálunk a fizikai krémekre jelentősen nagyobb a kereslet, azokon belül is a bio minősítésű naptejek fogynak leginkább” – szögezik le az Egészségpláza Budapest weboldal tulajdonosai. Ami a márkákat illeti, a Wooden Spoon napvédői vezetik az eladásokat. Ezeket a Kelen termékei követnek, amelyekből szintén széles a paletta.

„Sokaknak jelent esztétikai problémát, hogy fehér marad a bőrük. A védőréteg általában elég látványos, különösen a fizikai krémeknél, mert nem szívódnak fel. Idén azonban már több olyan termék is megjelent, ami nem hagy fehér bőrfelületet a használat után. Ezek már az Egészségpláza kínálatában is elérhetők” – teszik hozzá.

 

Fotó(forrás): Egészségpláza

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...