Sajnos évről-évre bekövetkeznek vízbefulladásos balesetek, amelyek között mindig vannak az úszni nem tudásból fakadó tragédiák.
„Valamennyire tud úszni.” „Már egy éve tanul.” „Egész ügyesen fenn tud maradni a vízen.”
Azok a gyerekek, akikről így beszélnek a szüleik, az esetek nagy részében nem tudnak úszni. Meggyőződésem, hogy valaki vagy tud úszni vagy nem. Sokszor szokták a kerékpározáshoz hasonlítani, hiszen nagyon hasznos tudás és nem lehet elfelejteni. Valamiben azonban gyökeresen különbözik a biciklizéstől. Azt lehet kevésbé jól és nagyon jól csinálni, ahogy az úszást is. De ha valaki olyan bénán kerékpározik mint én, majd térdvédőben és sisakban sík terepen elesik, legfeljebb alaposan megüti magát. Ha ugyanilyen gyakorlatlanul indul neki egy gyerek a Földközi-tengernek, akkor nagy valószínűséggel szörnyű katasztrófa lesz a vége. Ráadásul a víz sokkal kiszámíthatatlanabb, szeszélyesebb és veszélyesebb közeg, mint egy bicikliút. Na jó, ha jön a medve akkor azért ott is akadhat némi ribillió.
Van erre egy nagyon jó szó, amit mindig hallok az úszómesterektől: vízbiztos. Ha egy gyerek vagy egy felnőtt vízbiztos, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel viselkedik helyesen olyan helyzetben, amikor hirtelen kell dönteni. Persze tragédiák mindig történhetnek, de próbáljunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a gyerekek boldogan, önfeledten élvezhessék a vizet. Néha hallom azt a kérdést, hogy „Miért tanuljon meg úszni? Mi nem vagyunk egy Balatonra járó család.” Egyrészt attól, hogy valaki gyerekkorában nem vízpart mellett nő fel, még felnőttként vehet házat akár a tengerparton is, másrészt minden-tudás olyan tudás, amit már senki el nem vehet tőle.
Ráadásul úszni csudajó!
Annak, aki úszni tud olyan világ tárul a szeme elé, amit nem láthat az, aki nem tanult meg úszni. Most nem csak a víz alatti világra gondolok, hanem egyszerűen csak egy kiadós úszásra egy fáradt nap után vagy belemerülni a tengerbe és élvezni, hogy a sós víz az arcunkba csap.
Hogyan tanulnak meg a gyerekek úszni?
A leggyakoribb manapság az, hogy a gyerekeket úszásórára viszik az iskolai testnevelés óra keretében vagy délutáni úszás tanfolyamra, szintén az iskola szervezésében. Természetesen az oktatás tanmedencében kezdődik, ahol hozzászoknak a gyerekek a vízhez, majd a parton ülve megtanulják a gyorsúszás és a mellúszás lábtempóját, amit aztán a vízben deszkával gyakorolnak. Majd jön a kartempó és végül a talán legnehezebb rész, a levegővétel. Az egyik kedvenc – és nagyon jellemző – mondat, amit úszni tanuló gyerekektől hallok, hogy „Én már nagyon jól úszom, csak a levegővétel nem megy még.” Erre szoktam azt mondani, hogy ha időközben nem lett hal, akkor így ne számítson egy hosszú úszásra. Levegővétel nélkül ugyanis kissé aggályos ez a dolog. De alapos technikai tudással és sok-sok gyakorlással nagyon jó úszókká lehet nevelni a gyerekeket. És ki tudja? Talán ők lesznek azok, akik majd a szülőket is becsalogatják a medencébe. Ami azért is lenne nagyon fontos, mert az úszásnál kevés egészségesebb sport van.