Szextinggel a kamasz?!

A mai tinédzserek életét az egyes médiafelületeken elborítják a magukat kellető, kihívó, dögös lányok és fiúk. Az is egyre természetesebb, hogy a kamaszok is megosztanak magukról képeket. Lehetnek lelki társak vagy cimbik, egy a közös bennük: egymást túlszárnyalva készítik a legmenőbb háttér- és profilképeket, persze a legideálisabb formában, sok mindent sejtető vagy épp mindent megmutató hiányos öltözékben.

Az ismerkedés szupergyors sztrádáján ez a generáció már nem vár hónapokig, így pillanatok alatt bele tudnak keveredni egy kis ártatlannak tűnő szextingbe, vagyis abba, hogy saját magukról küldenek, vagy másokról fogadnak nyíltan szexuális tartalmú, félmeztelen vagy meztelen tartalmakat…

Mindezt teszik annak ellenére, hogy ismerik a mondást: az internet nem felejt… A vágy azonban – hogy a kívánt személynek eleget tegyenek – sokkal nagyobb, mint némi gyanakvás vagy óvatosság.

A párválasztás során teljesen rendben van, ha valamilyen formában ki akarnak tűnni, de érdemes átgondolni, hogy ki, milyen módon teszi ezt. Felkelteni az érdeklődést sokféleképpen lehet, érdemes erről is beszélgetni kamaszunkkal, akár néhány saját botlásunkat is megosztva vele. Ha a téma szóba kerül, aggódásunkat és a hosszútávú következményeket mindenképpen mondjuk el neki. Dobjuk oda a labdát, és mondassuk el vele, szerinte mi lehetne a legrosszabb, ami megtörténhetne, ha most róla egy ilyen kép kikerülne az internetre és bejárná a nagyvilágot.

Ha észlelitek, hogy a gyermeketek gépén mégis akadnának hozzájárulás nélkül hozzáférhető tartalmak, pedofil tartalom, zaklatás, zaklatók akkor a internethotline@intrnethotline.hu e-mail címre írhattok és kérhettek segítséget.

 

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...