Vajon hányszor hangzik el a mondat, amíg egy gyerek felnő, hogy „Ennek a gyereknek szelektív a hallása.” Kezdetben csak vicces, kicsit csibészes is, hiszen milyen édes, amikor egy ötéves csak azt hallja meg, amit hallani akar. Amikor ugyanezt egy kiskamasz teszi az bizony már – hosszú távon – nem annyira vicces.
Pedig ezek mind természetes jelenségek, az érési folyamat részei, amin előbb-utóbb túl leszünk. Miről is van szó tulajdonképpen?
A figyelem hiányáról. A gyereknek elkalandoznak a gondolatai vagy egyszerűen annyira belefeledkezik a játékba, hogy az anyai kérés „Gyere ebédelni!” nem éri el az ingerküszöbét.
Különösen akkor nem, ha nem éhes. Arról a mondatról aztán ne is beszéljünk, ami a játékok rendbetételével lehet kapcsolatos. Vannak olyan gyerekek, akik annyira képesek belemerülni a játékba, hogy képesek teljesen kizárni a külvilágot. Számunkra, felnőttek számára, akik egyszerre 3-4 dolgot is csinálunk és csak nagyon ritkán adatik meg számunkra, hogy valamiben igazán elmélyülünk ez a helyzet nehezen elképzelhető. Pedig a gyerekeknek – és egyébként a felnőtteknek is – szükségük van ezekre a tevékenységekre. Ebben a helyzetben tud megvalósulni az úgynevezett flow-állapot, amit a tavaly elhunyt világhírű pszichológus professzor, Csíkszentmihályi Mihály fedezett fel és osztott meg a világgal. Ebben a bizonyos flow-állapotban a benne lévő olyan koncentrált figyelemmel rendelkezik, mint semmilyen más helyzetben. Minden bizonnyal ebben az állapotban alkotnak a művészek is. Ráadásul ez a helyzet hatalmas „boldogságlöket” is az emberi szervezet számára. Ezért is fontos, hogy a gyerekeket ezekben a tevékenységekben igyekezzünk nem megzavarni. Ha nem kell sietnünk sehová vagy nincs halaszthatatlan program, akkor inkább legyen 15 perccel később az ebéd vagy csússzon a délutáni séta, de hagyjuk a gyermeket belemerülni abba a tevékenységbe, amit éppen csinál.
Ez a „beleolvadás” fantasztikus boldogságot, nyugalmat jelent a gyerek számára, amit aztán öröm lesz újra és újra átélni. Manapság, amikor valami érthetetlen okból az a „normális”, ha a gyereket állandóan mozgatjuk, foglalkoztatjuk, tanítjuk, fejlesztjük, mintha lemaradna valamiről ha nem csinál állandóan valamit, akkor különösen értékesek azok a pillanatok számára, amikor békén hagyjuk. A gyermek természetes ösztöne, hogy felfedezze a világot. De közel sem úgy, azon az erőszakos módon, ahogyan mostanában mi felnőttek elképzeljük. A mi felnőtt világunk a birtoklásról szól. Megveszem, elveszem, megszerzem, birtoklom. És mindezt gyorsan. Ritkán jut eszünkbe, hogy valamit a leginkább úgy lehet megtanulni, ha megfigyeljük. Értő figyelemmel és alázattal. Nem kell ahhoz leszakítani a virágot, hogy megnézzük. Sőt. Ha a kis 3 évesed odaül a virág elé, nézegeti, szagolgatja, csendben lerajzolja olyannak, amilyennek ő látja, akkor sokkal nagyobb eséllyel éli át a flow-élményt, mintha megmondod neki, hogy ez a nárcisz, szagolja meg gyorsan, ilyen az illata és így és így kell lerajzolni. Hagyd, hogy „feloldódjon” a nárcisz tanulmányozásában és a végén olyasmit rajzoljon a papírra, amit számára jelent. Egészen biztosan érdekesebb lesz, mint egy zöld szár és egy sárga virág.
A szelektív hallás bizonyos életkorokban teljesen természetesen. Nyilván ha azt tapasztalod, hogy tényleg nagyon gyakran nem hallja meg a gyermeked amit mondasz, akkor érdemes hallásvizsgálatot végeztetni. Ha azonban ilyen típusú gond nincs, akkor fogadd el, és gondolj bele, hogy a felnőttek (szelektív) hallásával is baj van olykor-olykor.