Hosszú, fárasztó, sokszor idegeskedéssel, néha kétségbeeséssel teli hónapok után végre megszületik a kisbabátok, akit mindenki nagyon várt már. Ebben a mondatban most a “mindenki”-n van a hangsúly….Mert anyuka és apuka csinálja végig a 9 hónapot, majd utána a szülést és a baba hazahozatalát, de a nagymamák, a rokonság és még sokszor a közvetlen barátok is úgy érzik, hogy a megszületett kis élet kicsit az övék is, vagy legalábbis mihamarabb látniuk kell. A kórházból hazatérve valószínűleg minden szülő átéli azt pillanatot, amikor rádöbben, hogy az a kis, néhány kilós élet most már örökre a gondjaira van bízva. Nincs többé (vagy legalábbis az elkövetkező pár évben) nagy bulizás, egy-két napos “kicsekkolás” a mindennapok gondjaiból, és vissza sem lehet vinni, mint egy nadrágot, hogy “Bocs, de mégsem tetszik.” Ő tőlünk függ, és az, hogy milyen felnőtt lesz belőle az is a mi felelősségünk lesz majd. De hol van az még! Ekkor még nemhogy azt nem tudjuk elképzelni, hogy valaha az a most még nagyobb kenyérnyi kis emberke felnőtt lesz, de azt sem, hogy hogyan lesz a holnap! Vagy leginkább az első éjszaka.
Azok, akik gondos szülő módjára elolvastak egy tucat szakirodalmat, már biztosak abban, hogy a gyereknek sokkal jobb, ha külön kiságyban alszik, mert minél hamarabb megszokja a külön ágyat, annál hamarabb képes majd önállóan aludni. De biztosak abban is, hogy mivel a baba néhány nappal ezelőttig az édesanyja hasában a legnagyobb boldogságban növekedett, így a legjobb neki az, ha nem hirtelen szakítjuk el tőle, hanem még vele, mellette alszik, érezve az anyukája illatát, és így ha a baba megéhezik nem is kell felébrednie az anyukának igazán, így, ott az ágyban is képes megetetni. Vagy abban is biztosak, hogy kell légzésfigyelő, mert van, hogy az első időszakban a baba “elfelejt” lélegezni. De azt is olvasták, hogy nemcsak felesleges a légzésfigyelő, de egyenesen káros is, mert sokszor tévesen riaszt, felébresztve ezzel mindenkit, akiknek épp nagy szüksége lenne az alvásra. Nem tudom sikerült-e elég jól érzékeltetnem, hogy mennyire össze vannak zavarodva a szülők a hazaérkezéskor. Még azok is, vagy talán azok még jobban, akik az előző hónapokban bújták a könyveket és abban a hitben vitték haza a babájukat, hogy majd minden a tankönyvek szerint zajlik.
Ez biztosan nem lesz így!
Ha csak egy dologban lehetünk biztosak, az ez lesz. Nincs két egyforma kisbaba, ahogy nincs két egyforma felnőtt sem. Az egyikhez órát lehet igazítani: 3 óránként ébred, éhesen, sírva, jelezve, hogy meg kellene etetni. Majd evés után büfizik és jobb esetben azonnal elalszik, rosszabb esetben hosszú percekig sír. Talán a barackmagnyi pocakjába túl sok tejet szívott bele, vagy épp nem eleget és még éhes maradt vagy levegő ment a pociba és nem sikerült kibüfizni vagy csak annyira elfáradt ebben a nagy munkában, amit evésnek hívnak, hogy nem tud elaludni, vagy….és még folytathatnánk a sort. De ott van a másik típusú kisbaba, aki nem érez éhségérzetet (túlságosan megszokta, hogy érkezik a tápanyag a köldökzsinóron keresztül), így az anyukája vekkerre ébred 3 óránként és próbálja nagyon fáradt kis kincsét ébreszteni és rávenni arra, hogy hatalmas erőfeszítés árán anyatejet nyerjen ki édesanyja melléből. Ja, és mindezt úgy, hogy az anyukája vagy egy gátsebbel vagy ha császármetszés volt, akkor sokkal nehezebben gyógyuló hegekkel próbál arra gondolni, hogy milyen szép is az élet.
Egyébként tényleg az. Aki átélte már ezt az időszakot az tudja, hogy minden nehézség ellenére az édesanya szervezetében termelődő hormonok az első időszakban megoldják, hogy túl lehessen jutni a fáradtságon, az ijedtségen. A valódi mentális problémák – ha kialakulnak – általában később jelentkeznek.
Mit tegyünk a stresszel?
Legjobb lenne talán, ha egy héliummal töltött lufira kötnénk és engednénk, szálljon el messzire! De sajnos ezt nem tehetjük. Egyébként azért sem lenne jó, mert a pszichológusok szerint a stressz jótékony hatása elvitathatatlan. A “rossz stresszel” van probléma, ami eluralja az életet, amitől nem lehet hatékonyan dolgozni, működni. A kisbaba érkezése körüli jótékony stressznek az is a szerepe, hogy kellően éberek maradjunk, figyeljünk rá, óvjuk, védjük, hiszen az élete a kezünkben van. Ezt kár lenne szépíteni. Óvatosan kell fürdetni, etetni, itatni, felvenni, ringatni, lefektetni, öltöztetni. Ha valamiben bizonytalanok vagyunk és még nem váltunk teljesen google-függővé, akkor a legjobb, ha az ösztöneinkre és egymásra hallgatunk. Ezekben a napokban, hónapokban nagyon meg tud erősödni egy párkapcsolat, de sajnos arra is sok példa van, hogy a szülők egészen elszigetelődnek egymástól. Nem együtt látják el a babát, hanem külön-külön mindenki teljesíti a feladatát, egyedül, saját magára utalva. Természetesen nem kell mindent együtt csinálni, mert akkor mindenki hullafáradt lesz és végül semmi esély nem lesz a párkapcsolatra, de a főbb tevékenységeket érdemes családként végezni. Főleg azokat, amik tényleg több emberesek, és ha nem egyedül végzi apuka, akkor anyuka igazi segítség tud lenni. Tisztábatevés, öltöztetés, fürdetés. Csak amikor a fiúgyerek szembepisili apukát pelenka nyitáskor, ne felejtsetek el együtt nevetni majd az egészen!