Nyári könyvajánló

Olvass! Télen, nyáron, ősszel, tavasszal. Mindig van rá ok, magyarázat, alkalom. Olvasni jó és nélküle nagyon sivár az élet. Ráadásul közben pihen a lelked is egy nagyot. Az olvasás sokkal pihentetőbb mint például egy film megnézése, mert előbbi megmozgatja a képzeleted, benne élsz a történetben. Nem lehet olvasás közben csetelni a haverokkal vagy megfőzni egy ebédet, esetleg gyorsan kimosni pár holmit.

Az olvasás elmélyült tevékenység, igazi kikapcsolódás a léleknek. 

Persze mindenkinek megvan a kialakult rendszere, hogy mikor mit olvasson. Van, aki nyáron a krimikre esküszik, azokból is a skandinávokra, mások csak szerelmi történeteket olvasnak a napágyon, és én személyesen abszolút meg tudom őket érteni. Két csobbanás között szerintem is érdemes olyat választani, amiben nem baj ha megakaszt bennünket a strandról bömbölő 1980-as évekbeli sláger vagy éppen az „Ugrálni tilos!” táblát semmibe vevő gyerekek által gerjesztett cunami, ami elárasztja az első sorban fekvő gyanútlan turistát.

Most olyan könyvet, illetve sorozatot ajánlunk, ami abból a szempontból különleges, hogy olyan mint egy jó Disney vagy Pixar animációs film, amiben a gyerekek és a felnőttek éppen úgy megtalálják a nekik szóló poénokat és a mondanivalót. 

A 39 kulcs (“The 39 clues”) című sorozat éppen ilyen. Bátran olvashatja egy 10-12 éves gyerek és ugyanolyan lelkesedéssel fogja olvasni az apukája vagy az anyukája is.

A történet valójában a klasszikus kincskereső könyvek alap gondolatára épül, megspékelve egy kis összeesküvés elmélettel a világot irányító nagy szövetségről és természetesen a Jó és a Rossz örök harcáról. A történet bája, hogy két gyerek a főszereplő, akik miközben megpróbálnak hozzájutni az örökségükhöz, amit imádott nagymamájuk hagyott rájuk, körbeutazzák a világot és annyi veszélyes küzdenek meg, amiknek a töredékét sem látta egyik James Bond sem. 

A köteteket – mert nem egy van ám! – különböző írók szerezték, rendkívül olvasmányos, tényleg könnyen befogadható stílusban.

Az első rész címe A csontlabirintus, innen indul a rejtély, ami aztán vezet végig bennünket megannyi országon át, amiket valamennyire így a könyveken keresztül meg is ismerhetünk.

Őszintén ajánlom, hogy vágjatok bele családostól A 39 kulcs olvasásába, és adjátok kézről-kézre a könyveket. Egyszer csak azon kapja magát a család, hogy a vacsoránál, nyaralás közben a medence mellett azt találgatják, hogy vajon a Cahill-ek vagy a Lucian-ek megbízhatóak-e és lesz-.e Saladinnak különleges szerepe a történetben és egyáltalán, mit rejt a kulcs?

Jó móka lesz az egész családnak!

Népszerűek

„Az éjfél előtti alvás duplán számít”

Eljön a pillanat, amikor kikerül a gyermek anya óvó, védő szárnyai alól és bölcsis vagy ovis lesz. „Ha két hétig egyfolytában jártok, már szerencsések...

LEVÉL AZ EXNEK

Tegnap volt egy válóper első felvonása. Nem mondom, hogy könnyű valakinek a szemébe nézni, akiben valaha hittem, akiben valaha bíztam. De egy ilyen tárgyalás...

Baby blues vagy nagy a baj? Ismerd fel!

Csirmaz Luca pszichológussal, a pszicholive.hu oldal írójával, szerkesztőjével, gyakorló szakemberrel beszélgettünk a szülés utáni depresszióról és közben tisztáztunk is néhány fogalmat. Mi az a szülés...

Így kezeld a hisztit!

A gyermek üvölt, a földön fetreng, elvörösödött fejjel sír, csapkod vagy rugdos, kiabál, mindezt naponta akár többször is. A köznyelv ezeket a dühkitöréseket hívja...

Ki mondta, hogy szoptatni könnyű?

Lássuk be, nagyon keveset beszélünk őszintén a szoptatásról. Valahogy a babavárás időszakában nem az a legfontosabb dolgunk, hogy belegondoljunk, utánaolvassunk annak, milyen is lesz...