Végre itt a várva vár karácsony, a téli szünet, amikor mindenki lecsendesedik egy kicsit, megpihen és számot vet mindazzal, ami abban az évben történt vele. Ez az időszak kiválóan alkalmas egy kis „én-idő” megtapasztalására, amikor zavartalanul elolvashatunk egy könyvet vagy akár egy minisorozatot is végig nézhetünk a Netflixen. Legalábbis ezt gondolják és teszik mindazok, akiknek nincs kicsi gyerekük. Mert aki körül egy-két-három picurka rohangál annak bizony nem sok különbség van az ünnepek és a hétköznapok között. Talán csak annyi, hogy a család teljes létszámmal otthon van – persze ha apuka home-officeban dolgozik két éve, akkor ebben sincs nagy változás – és megérkeznek a barátok, a család, akikhez mind alkalmazkodni kell az ünnepek alatt. Na jó, ne legyünk ilyen ünneprontók, inkább nézzük mindennek a jó oldalát és ha van is rossz, akkor vegyük sorra, hogyan javíthatunk rajta!
A gyerekek számára is hatalmas izgalom, hogy nincs bölcsi vagy ovi, otthon van az egész család és az ünnep egy-két napján a rokonság is megérkezik. Van ahol a szomszédok is átjönnek, van, ahol kifejezetten barátokkal eltöltött ünnep. Ahány ház, annyi szokás. Ez benne a jó. De bizony ezek során a találkozások során gyakran előfordul, hogy valaki olyasmit mond vagy kérdez – sokszor nem is a tartalommal, hanem a hangsúllyal van a probléma – hogy aztán nagy vita, sértődés kerekedik belőle.
Ismerős a szituáció?
Hogy is jut el ide egy békésnek induló családi vagy baráti vendégeskedés? Általában a legártatlanabb beszélgetésből. Tipikus például, amikor valaki tanácsokat kezd el osztogatni a másiknak gyereknevelésről („ó, Magdikának nem kellene már óvodás korában nyelvet tanulnia, jobb lett volna neki egy állami óvoda, minek ez a nagy divatozás!”) vagy valaki kiképezte magát a neten a leghatékonyabb fogyókúrából, esetleg lelkesen mesél valamilyen alternatív gyógymódról, amit a családi gyerekorvos lenézően utasít el. Mennyi-mennyi konfliktuslehetőség! És ebben nincs semmi rendkívüli. A magyarok vitakultúrája sajnos nem kiemelkedően magas, és akkor nagyon udvariasan fogalmaztam. Az asszertív kommunikációról még hírből sem hallottunk és el lehet jutni akár az egyetemi diplomáig is úgy, hogy még mindig nem tud intelligens módon, érvekkel, a másik emberi mivoltának megsértése és az általánosítás nélkül vitatkozni. Néhány iskolában már vannak vita-versenyek, de lássuk be Magyarország általánosságban még gyerekcipőben jár ezen a területen. Nem értek veled egyet? Mivel te hülye vagy én meg okos, ezért vagy sértő kijelentéseket teszek vagy egyszerűen ott hagylak a húsleves és a beigli fölött, mert nincs kedvem érvekkel bizonygatni az igazam.
Hogyan kerülhetjük el ezeket a helyzeteket? A legőszintébb válasz, hogy sehogy. Ha valakinek lételeme a vitatkozás és annyira komoly önértékelési gondjai vannak, hogy csak azt viseli el ha neki van igaza, akkor mindegy, hogy mit mondasz neki, úgysem úszhatod meg a veszekedést. Persze menekülni azért menekülhetsz előle.
Íme néhány tipp, ha érzed a vihar fellegeket gyülekezni:
- Hirtelen válts témát! „Kér valaki egy koktélt?”
- Próbáld minél előbb lezárni azt a gondolatot. Ne kérdezz vissza, ne hagyj nyitott kérdést! „Nagyon érdekes. Nagyon érdekes.”
- Lassan, észrevétlenül evezz át egy másik témára! „Ez valóban lehet így, de erről jut eszembe képzeljétek….!”
Azt már a meghíváskor kössétek ki, hogy pandémiáról egy szó sem eshet. Tudjátok, ezen a területen még a focinál is rosszabbul állunk, mert 9,5 millió virológus és biokémikus országa lettünk. Akik valaha kettesre érettségiztek biológiából vagy kémiából, mára nagyon komoly orvosi ismeretekkel ítélnek meg eseményeket a pandémiával kapcsolatban. Ha erről beszélget egy társaság ott tuti repülni fognak a mézeskalácsok az asztal fölött előbb-utóbb.
Boldog karácsonyt!