Tudom: könnyű azt mondani, hogy ne nézzen, miközben az egész életünk a digitális platformok köré van rendezve. A kórházban telefonnal készül róla az első kép, néhol hamarabb van kinn a poszt a születéséről, mint hogy túl lennének a személyes megismerkedésen: „Hello kishaver! Én vagyok az anyukád. Te ki vagy?”
Aztán ha épp elalszik a baba, anyuka telefonon chattel a barátaival, a családdal vagy épp görgeti a hírfolyamokat, nehogy lemaradjon valamiről, amíg épp életet adott egy embernek.
Jó, nem akarok igazságtalan lenni, de tudjátok, hogy alapvetően igazam van. Az újszülöttel való meztelen összebújás, ami egyébként a tej megindulásának is kedvez, az egymásra hangolódás az nagyon sokszor elmarad, mert felülírja a szomszéd macskájának vagy legújabb bőr kanapéjának nézegetése vagy az afeletti bosszankodás, hogy honnan van ezeknek a „Kovácséknak” pénze Dubaira? Egyébként nem érzitek, hogy Dubai olyan mostanában, mint egy időben a BMW? Ha valakinek nincs egy belőle, ha bármilyen szakadt is, akkor olyan, mintha nem is lenne. De most vissza az alapkérdésre: A gyerekeknek egyáltalán nem lenne szabad tévét nézni. Igeeeeeen, a tablet és a mobiltelefon is tévé abban az értelemben, ahogy most beszélünk róla. Tényleg káros. Ma már egyértelműen tudjuk. Káros az agyműködésre, a szocializációra, a beszédfejlődésre és még annyi mindenre, hogy értelmetlen lenne itt felsorolni. Egyetlen dologra jó, hogy amíg a gyerek bámulja a képernyőt és a vizuális ingerek hatására hipnotikus állapotba kerül, addig nem ugrál a fejünkön, nem sír, hogy éhes, szomjas, játszani akar. Addig békén hagy. Neki azonban nem az a dolga két évesen, hogy „békén hagyja” a körülötte levőket, hanem az, hogy a világról minél több információt begyűjtve barázdálja az agyát és tanuljon, tanuljon, tanuljon.
Egyáltalán ne csodálkozzunk azon, hogy a gyerek ugyanazt csinálja, amit a szüleitől lát, már egész kicsi korában. Ha a munkából hazatérő apuka a tableten Netflix sorozatot néz vagy focimeccset a tévében vagy anyuka egész nap chatel a barátokkal, onnan szerzi a fontos tanácsokat a „Hogyan nyugtassuk meg síró gyerekünket?” témákban, akkor egyáltalán nem csoda, hogy a kisgyerek is ugyanezt fogja tenni. Lehet így nevelni egy gyereket, csak akkor 11 évesen majd ne kiabálj vele, hogy tegye le azt a telefont vagy tabletet és
a./ menjen ki az udvarra játszani
b./tanuljon.
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy minél többet megy egy háztartásban a képernyő, legyen az bármilyen, arányaiban annál később indul be és annál szegényesebb a kisgyermekek beszédfejlődése. Valószínűleg egyszerűen azért, mert a bekapcsolt tévé mellett a szülő nem beszélget a gyermekével, pedig a 2 év alatti gyermekek csak valós kapcsolatokból képesek a nyelvet megfelelően elsajátítani.
Most hagyjuk azt, hogy ez az út egyenesen vezet a viselkedés zavarok kialakulásához és a gyermek elindul egy úton, aminek a végén nagyon sok vita, fájdalom, veszekedés lesz és sajnos rosszabb tanulmányi eredmények, szegényesebb társas kapcsolatok.
Tehát ne. Ne adjunk a gyerek kezébe tabletet, mobiltelefont, ne nézzen tévét két éves kor alatt.
Később is csak nagyon-nagyon óvatosan.
Könnyebb úgy az élet. Biztosan. De ki mondta, hogy embert nevelni könnyű?