Nem könnyű időszak az egyetlen anya számára sem, amikor a csöppnyi kis csecsemővel hazamentek a szülői házba, és már se gyermekorvos, se kórházi személyzet nem siet a segítségére, ha bármilyen kérdése lenne. És lenne még vagy 100! Az az érzés, hogy onnantól végérvényesen rád és a párodra marad a gyermeketekről való gondoskodás feladata…! Persze lehet telefonos segítséget kérni, de a legtöbb dolgot ott és akkor, nektek, majd később neked, egyedül kell megoldanod.
Ez érthető, ha bizonytalanságot szül az édesanyákban és néhányukban bűntudat is kialakul. Vannak, akiknél ez sokkal korábban jelentkezik, már a várandósság alatt, amikor későn fedezik fel és az első hónapban így kimarad a terhesvitamin szedése, vagy egy elhúzódó tárgyalás miatt nem tudnak időben ebédelni vagy elég folyadékot inni.
Persze nagyon jó, hogy a kismamák ma már sok szakkönyvhöz férnek hozzá és divat is lett „anyává” képezni magukat, de ennek éppen úgy megvannak a hátrányai is, hiszen felépíthet bennük egy olyan képet, „a tökéletes anyáét”, amit lehetetlen elérni. Mindig lesz valami, amit lehetett volna jobban, ügyesebben, körültekintőbben csinálni. Ezért is van annak veszélye, ha a szülők – a sok elolvasott könyv, cikk hatására a gyereknevelést is ugyanúgy egy feladatnak, „projektnek” tekintik, mint amit a munkavégzésük során megszoktak. Az a feladat, hogy felneveljük a gyerekünket. Az a feladat, hogy helyesen, egészségesen tápláljuk. Az a feladat, hogy tiszta ruhába öltöztessük, minden nap levegőre vigyük, sokat játszunk vele, stb. stb.
Pedig a gyereknevelés nem egy „feladat”, de a legkevésbé sem csak egy projekt. Ha így közelítjük meg, akkor éppen azt a részét vesszük ki az egyenletből, ami minden mástól megkülönböztetni, a szeretetet. Sokkal fontosabb, hogy érzelmileg szoros kötelék alakuljon ki a gyermeked és közötted mint mondjuk az, hogy minden nap vasalt ruhát adsz rá! Vannak olyan babagondozási irányzatok, akik szerint a pici babákat nem is kell naponta fürdetni, éppen elég a hajlatokat kitörölni.
Egy baba gondozásában nem áll előrébb a biopép, mint az, hogy együtt nevessetek a „csiki-csiki” játék közben. Természetes elvárás egy édesanya számára önmagától, hogy a legjobbat adja a gyermekének, de meg kell értenie, hogy nem lehet mindenben tökéletes. Ráadásul azt is el kell fogadni, hogy ami ma egészségesnek mondott az egyáltalán nem biztos, hogy 10 év múlva is az lesz és egy akkor ránk törő bűntudat ellen már nagyon nehéz lesz valamit tenni.
Ne hasonlítsd magad másokhoz!
Valójában a gyereknevelés egy hatalmas önismereti út, aminek során nekünk magunknak is folyamatosan fejlődnünk kell. Ha valaki eddig úgy élt, hogy folyton a másikat leste, hogy neki nagyobb, hosszabb, szőkébb vagy gazdagabb, akkor most nem lesz könnyű dolga! Mindig lehet ugyanis valamit jobban csinálni és ha valaki belekerül a babákról való gondoskodás versenyébe, akkor előbb-utóbb kialakul a bűntudat. „Te még nem járatod angolra? Jógára? Nincs még készségfejlesztő társasjátéka? Nem tudja még olyan magasra építeni a tornyot?”
Jól tudjuk, hogy vannak szuperanyák, akik házi biopépet készítenek az egyik kezükkel, miközben a másikkal vasalnak, a lábukkal pedig fejlesztő játékot játszanak a gyerekkel, akinek mindeközben még angol dalocskákat tanítanak. Na jó….mondjuk meg az igazat: Szuperanyák márpedig nincsenek. Illetve vannak, de azok nem attól azok, mert mindent úgy csinálnak, ahogy azt a szakkönyvek előírták, hanem attól, hogy időt és energiát fektetnek abba, hogy szeretet-kapcsolatot alakítsanak ki gyerekeikkel. A lényeg, hogy erre legyen időd és energiád. Arra, hogy a „mennyi dolgom van még ma!!!” közben le tudj lassítani annyira, hogy odafekteted a babádat a szíved fölé és a hátát simogatva azt a dalt dúdolod neki, ami már a pociban is a legnagyobb biztonságot jelentette. Többet ér ez bármelyik biopépnél és vasalt ruhánál.