A kutatások alapján sokáig úgy tudtuk, hogy átlagosan kétszer hazudik egy ember naponta. Aztán kiderült, hogy valójában nem egészen erről van szó. A hazugságok jelentős részét az emberek kis csoportja alkotja meg, és a nagy többség nem tartozik a hazudozók közé.
Vajon melyik a reálisabb? Az egészen biztos, hogy addig, amíg egy gyerek felnő nem egyszer kell ehhez az ősi módszerhez folyamodnunk. Elég ha csak a Mikulásra vagy a fogtündérre gondolunk. De ha véletlenül belenéz a híradóba a hat évesünk, akkor sem mondhatjuk, hogy igen, persze, hogy bent égtek a gyerekek a kocsiban. Én sohasem fogom elfelejteni, amikor gyerekkoromban az egyik papagájunk szerelmi bánatban meghalt, a Dédi egész mesét költött arról, hogyan vágyott a szabadba és győzte meg őt, hogy engedje ki a kalitkából.
A neveléssel kapcsolatos tanulmányok valóban azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek sokat hazudtak a szüleik kis gyerekkorukban, maguk is ezt teszik majd ha nagyobbak lesznek. Mivel korábbi cikkeinkből is tudjuk már, hogy a gyerekek utánzással tanulnak, ezért persze ebben semmi meglepő nincs, de azért jó újra és újra hangsúlyozni. Amit teszel, az szolgál mintául a gyermekednek. Nem az amit mondasz, hanem az, amit teszel. Így ha a gyerekeket arra neveljük, hogy ne hazudjanak, de a szülők mégis ezt teszik, akkor ez a gyerekben ellentmondást okoz. Ez aztán ha sokszor fordul elő, akkor addig is vezethet, hogy a gyermek elveszíti a bizalmát a szülőben, hiszen az hazudik neki. Ha hazudik a zsákos emberben, akkor mi a garancia arra, hogy nem hazudik az ovival vagy a tejbegrízzel kapcsolatban?
Ezért aztán érdemes törekedni arra, hogy a „szükségeseken” (érts. Mikulás, Fogtündér és húsvéti nyuszi) kívül igyekezzünk a lehető legkevesebbet hazudni, füllenteni a gyerekeknek. A „Ha rosszalkodsz elvisz a zsákos ember!” vagy “Ha még egyszer ezt csinálod itt hagylak!” inkább félelmet és bizonytalanság érzetet kelt egy pici gyerekben, és ha eléri is a célt, az nem belülről jövő belátás hatására történik majd, hanem a szülő elvesztésétől vagy a zsákos embertől való félelem miatt.
Hogyan ne hazudjunk?
Mindig ez a nehezebb út. Sokkal időigényesebb és nagy türelemmel jár. Ahelyett, hogy azt mondjuk a gyereknek, hogy „Elveszem a tabletet, ha nem hagyod abba.” majd ez nem következik be, vagyis hazudok, azt is tehetem, hogy mellé ülök az ágyban és megbeszélem vele, hogy tökéletesen megértem, hogy milyen jó görgetni a videókat, de mindig eljön az ideje annak, hogy ezt arra a napra befejezzük. Beszéljük meg, hogy mikor – akár állítsuk be a telefont, hogy jelezze az idő lejártát – és akkor hosszabbítás nélkül vessünk véget a videónézésnek. Így a gyerek megtanulja, hogy a szülő együttműködő, megértő és igazat mond. Legközelebb még lehet, hogy próbálkozik, de néhány alkalom után megtanulja, hogy semmi értelme a hisztinek, hiszen a szülő úgy cselekszik, ahogy mondja. Így ezt a viselkedésmintát követi majd a gyerek is.
Ahogyan azt korábban is írtuk, amíg egy gyerek felnő nagyon sokszor futunk bele abba akaratlanul is, hogy kicsúszik a szánkon egy-egy hazugság. Az egyik ilyen tipikus, aminek most egyébként is hatalmas irodalma van, az önbizalom erősítése miatt az, amikor azt mondjuk a gyerekünknek, hogy ő a legszebb, legokosabb, legédesebb gyerek a világon. Az én nagymamám, aki őszintén rajongott értem, például mindig hozzátette, amikor ilyeneket mondott, hogy „nekem legalábbis”. Emlékszem, akkoriban meg is ütötte ez a fülemet, de a mai napig hálás vagyok ezért, mert talán ennek is volt köszönhető, hogy tudtam, mindenért meg kell dolgozni majd az életben legyen az egy egyetemi felvételi, egy nyelvvizsga vagy egy állás.
Összességében….hazudni nem jó. Annak se, aki hazudik és annak se, akinek hazudnak. Akkor pedig miért tennénk? Ne feledjük, a közmondások évszázadok alatt sem veszítenek aktualitásukból, és mind tudjuk mi lesz a hazug emberrel és azzal a bizonyos sánta kutyával.