Ugye senki? Talán azért, mert nincs is így. Leginkább azért nem, mert mindent magunkra veszünk azzal kapcsolatban, ami a gyerekkel történik. Ha ügyes, ha sikeres azt is és ha épp be kell mennünk a suliba magyarázkodni valamiért akkor azt is. Pedig ennek nem kellene így lennie.
Nem azt mondom, hogy nem kell vállalni a felelősséget a gyerekeink viselkedéséért, tetteiért, de el kell fogadnunk, hogy ő egy másik ember. Tökéletesebb mint mi. Vagy legalábbis biztosan így indul neki az életnek. De foglalkozzunk akkor magunkkal! Mégis miből adódik az, hogy néha úgy érezzük, nem fog menni a dolog. Egyszerűen nem tudjuk megoldani az Élet nevű nagy dolgot. Vegyük sorra, mik okozzák leggyakrabban ezeket az érzéseket.
A toplista első helyén biztosan a fáradtság van. Azt már a gyereknevelés előtt is tudtuk, hogy a fáradtság rossz tanácsadó. A fáradtság és az éhség. Ha ez a kettő együtt jár, ami egy kisgyerekekkel birkózó anyukánál gyakran jelen van, akkor ne is csodálkozzunk azon, ha bizony néha elszakad a cérna. Ha viszont nem csodálkozunk rajta, akkor előzzük meg!
Tudom, hogy rémesen egyszerű dolgot mondok, de együnk és aludjunk. Ugye milyen egyszerűen hangzik? A színészek között van egy mondás, hogy ha állni tudsz, akkor ülj le, ha ülni tudsz, akkor feküdj le….vagy valami ilyesmi. Az értelme biztosan az, hogy amikor csak tudsz pihenj! Az abban a szakmában dolgozóknak különösen meg kell ezt tanulni, mert két forgatás között vagy előadásra menet muszáj annyit pihennie, amennyit csak tud. Tanuljunk tőlük! Amikor elcsendesedik a ház, ha egy nagyon rövid időre is, de dobjunk el mindent, vegyük le a hangot a digitális pórázunkról és ne, már ne nézz meg még csak egy-két posztot vagy e-mailt. Onnan számítva legalább egy órád van arra, hogy pihenj! Eleinte valószínűleg nem fogsz elaludni. Még az is lehet, hogy az egész órát éberen töltöd, de legalább csukva lesz a szemed (ráncok ellen kiváló), de rövid idő múlva megszokja a szervezeted, hogy ezt az időszakot pihenéssel töltöd és egyre könnyebb lesz majd elaludni.
Vannak olyan rendszerető emberek mint én. Azoknak például igazi borzalom az, hogy a lakás romokban hever és nagyon sok időt vesz el a napból a rendrakás. Azok, akiket ez nem zavar el sem tudják képzelni, hogy mennyit. Ezek az emberek nem tehetnek mást, mint, hogy rendszeresen beiktatják a takarítást a mindennapjaikba. Ha nagyobbak a gyerekek, akkor érdemes őket is bevonni a tevékenységbe. Azzal a pólóval vagy játékkal is kevesebbet kell elpakolni, amit ők már eltettek.
Vannak azonban olyan stresszfaktorok – és ezekből van több – amelyekre semmilyen hatással nem vagyunk. Tudom, könnyű azt mondani, hogy „engedd el” és megmondom őszintén rettenetesen utálom is ezt mondani, de tényleg vannak olyan dolgok, amikkel nem tehetünk mást. Ha egy poszt felbosszant vagy rossz az idő és te mást terveztél vagy nem jött meg a csomag, amit vártál és még sorolhatnám. Meg kell tanulni priorizálni az élet minden területén. Mi fontos igazán és mi kevésbé?
Az ember úgy van összerakva, hogy hajlamos mindent, ami adott pillanatban van neki azt olyannak tekinteni, ami már megvan, az övé. Pedig ahogy egyre idősebbek leszünk megtanuljuk, hogy ez sajnos egyáltalán nincs így. Minden nap hálásnak kell lennünk azért, hogy megvan mindaz a jó, ami tegnap volt. Ha semmi másba nem gondolunk bele csak ebbe az egy dologba azokban a pillanatokban, amikor úgy érezzük összecsapnak a hullámok a fejünk fölött, már tettünk valamit a lelki békénkért.