Nemrég olvastam egy cikkben, hogy minden szülő álma, hogy a gyereke tehetséges legyen valamiben és ezzel tegye büszkévé a szüleit. Szerintem ez hatalmas marhaság, ami azt illeti. Legalábbis rám biztosan nem igaz. Ha kívánhatnék valamit, akkor biztosan azt kívánnám, hogy a gyerekem inkább boldog legyen, mint tehetséges. Nézzünk körül az élsportolók, a művészek vagy akár a tehetségesebb celebek körében. Biztosan ezt az életet szeretnénk a gyerekünknek? Az örök kétségeket, a „mindig jobban akarok teljesíteni” elégedetlenségét?
Marilyn Monroe mondata jut eszembe „A siker csodálatos dolog, de az ember nem tud éjszaka hozzábújni, ha fázik.”
És bizony minden ember arra vágyik, hogy értékes társas kapcsolatban éljen, hogy meg tudja osztani az örömét, bánatát egy másik emberrel, akihez bizalommal fordulhat és számíthat rá a bajban. Sokkal inkább ezt az életet kívánom a gyerekemnek, mint azt a sikert, amiről Marilyn Monroe beszélt.
Természetesen az azonban fontos, hogy megismerjük a gyerekünk erősségeit, azokat a tevékenységeket, amiket szeret és amikben sikeresnek érzi magát és ezekben erősítsük, fejlesszük. Milyen egyszerűnek is hangzik! Pedig nem az. Minden szülő hajlamos azt hinni, hogy az ő csemetéje a legszebb, a legokosabb a világon és ez így is van jól. A probléma akkor kezd előállni, amikor ezt a hitet az óvodapedagógusok vagy az alsós tanárok táplálni kezdik a szülőben és kialakul valamiféle téves képzet benne. Mert ki számít kiemelkedőnek? Hogyan mérjük ezt és vajon jó-e annak a gyereknek, ha tehetségesként kezeljük már kicsi korától fogva? Magyarországon a tehetséggondozás nem ismeretlen, de azért nagyon fontos a szülő, a szülői kontroll ezen a folyamaton. Ahogy mondani szokták a pszichológusok rendelői tele vannak tehetséges gyerekekkel. Mert sok helyen mit is jelent a tehetséggondozás? Hogy már óvodás korban sokkal jobban megterhelik a gyereket, mint a többit, hiszen tehetséges. Többet, máshogy bír. Állítólag „unatkozik”, aminek a megtanítása az egyik legfontosabb dolog szerintem a mai hiperaktív világban. Hagyd unatkozni! Ne tereld, ne mondd meg neki, hogy mit gondoljon, mit énekeljen, mit érezzen vagy mit rajzoljon! Unatkozzon! Az unalomból csodás dolgok születnek!
Mondják, minden gyerek tehetséges valamiben. Ha így van – és higgyük el, hogy így van – akkor miért ezt vagy azt a gyereket viszik el tehetséggondozásra, miért nem arra törekszenek inkább a pedagógusok, hogy minden gyereknek megtalálják az erősségeit és azokra hívják fel a szülők és a későbbi pedagógusok figyelmét. Valószínűleg azért, mert ez a tevékenység is csak egy megszokott minta alapján történik. Tehetséges az a gyerek, aki gyorsan tanul verseket, dalocskákat, aki nagyon jól rajzol vagy gyurmázik és kellően extrovertált is ahhoz, hogy ezt megmutassa. Őket aztán lehet fejleszteni, tehetséggondozni, ami nem tévesztendő össze azzal, hogy felgyorsítjuk a fejlődését és átugrunk fejlődési szakaszokat. Sajnos sok szülő esik bele abba a neki ásott csapdába, hogy elveszi a gyereke gyerekkorát. A folyamatos plusz fejlesztés, a különórák, az egyéb készségfejlesztők között csak éppen a legfontosabb tűnik el, az önfeledt közös játék. Ha egy szülő sok értékes órát tölt el a gyerekével úgy, hogy nem a telefonját nyomkodja közben, vagy azon jár a gondolata, hogy mennyi mindent kell még elvégeznie, akkor mindenféle tesztek és szakemberek nélkül is hamar megtalálja azt a területet, amit a gyermeke szeret és élvezettel csinál. Mert abban lesz jó. És most nem arra gondolok, hogy ne lehetne kimagasló tehetséget nevelni egy gyerekből azon a területen is, amit nem szeret vagy nem csinál élvezettel. De ha hiszünk a világ egyik leghíresebb színésznőjének, akinek bizony az élet minden magassága és mélysége is megadatott, akkor álljunk meg egy pillanatra a nagy rohanásban és gondoljuk végig, hogy oda tud-e majd bújni a gyerekünk a sok versenyben elért okleveléhez ha hűvösre fordul az idő.