Ha egyszer elkezdenénk összeszámolni, hogy míg egy gyerek felnő hányszor mondjuk azt, hogy „vigyázz” „lassabban” „óvatosan” talán sosem érnénk a végére. De hogy is lehetne ez másként? A legősibb ösztöneink egyike a kicsinyeink védelme, és az is természetes, hogy aggódunk amiatt, hogy megbetegszenek. A probléma akkor jelentkezhet, ha ez az aggódás szorongássá válik a szülőben és ezt már a gyerek is megérzi. Egy szorongó szülő mellett maga a gyerek is szorongóvá válik. A gyerekek nemcsak utánzással tanulnak, de a szüleik jelentik a biztos pontot az életükben. Így egy folyamatosan szorongó szülő nagy terhet tehet a gyerekére. Persze meg kell tanítanunk őket a világ veszélyeire, de ha folyton csak azt hallja, hogy ez a világ rossz és vigyázz ezzel és azzal, akkor nem mer majd ismerkedni, barátokat szerezni, megbízni egy másik emberben.
Amikor a kislányom megszületett, akkor sok mindenre megtanított a gyerekorvosunk. Mindenekelőtt arra, hogy ha születésétől arra szoktatjuk, hogy orvoshoz menni ugyanolyan természetes és szükséges, mint mondjuk bevásárolni, akkor nagy terhet veszünk le róla. Így tettünk, és soha, egyetlen sírás nem volt sem oltáskor, sem vizsgálatokkor, még akkor sem, amikor a fogorvos vizsgálta a fogait. Mert mi szülők, ilyen példát mutattunk. Igyekeztünk nem idegeskedni az orvosnál és nem tulajdonítottunk hatalmas jelentőséget egy-egy oltásnak. Nem volt ajándék és óriási örömtánc. A világ legtermészetesebb dolgaként kezeltük.
A másik nagyon hasznos tanács az volt, aminek ugyan nincs köze a félelmekhez szorosan, hogy ha a gyereknek fáj valamilyen, akkor ne úgy kérdezzem, hogy „A fejed fáj?” „A homlokod fáj?” „Lüktet?” hanem hagyjam, hogy a gyerek maga mondja el a szavaival, hogy mi hol fáj és meg is mutassa. A gyerekek ugyanis mindig meg akarnak felelni a szüleik elvárásainak, és ha a szájukba adjuk a szavakat, akkor ők azt fogják visszhangozni. Így sajnos előfordulhat, hogy nem szándékosan ugyan, de hamis információt kapunk a fájdalomról.
A veszélyekkel teli világunkban valóban az egyik legfontosabb, hogy megtanítsuk a gyerekeknek azt, hogy hogyan tudnak helyesen eligazodni benne. Senkinek sem célja, hogy gyáva, rettegő gyereket neveljen, de azt sem szeretné egyikőnk sem, hogy leessen a mászókáról. Hol van akkor a megoldás?
A megoldás, mint mindig most is az őszinteségben és a türelemben van. Beszélgessetek sokat a gyereketekkel, persze életkorának megfelelő témákról annak érdekében, hogy ne féljen az elé táruló helyzetektől, de ne is legyen vakmerő. Tanítsd meg a gyerekedet arra, hogy helyesen mérje fel a veszélyt. Ha ezt már kiskorában megtanulja, kamaszkorában nagy hasznát veszi majd! Erre akkor is nagy szüksége lesz, amikor iskolásként bekerül majd az online világba, ahol ugyanolyan, ha nem nagy nagyobb veszélyek leselkednek rájuk. Ott is tudnia kell majd, hogy kitől, milyen helyzettől jobb félni, onnan azonnal elmenekülni, és melyek azok a helyzetek, amelyekkel az addig összeszedett eszközökkel érdemes megharcolni.
De ezeknek a készségeknek az elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni!