Ez az a téma, amiről biztosan nem lehet eleget beszélgetni, írni, gondolkozni. Aki átélte az tudja, hogy az édesanya újra munkába állása egy olyan próbatétel a család életében, amihez fogható kevés akad. Ezen talán még az sem változtat alapvetően, hogy mikor áll vissza az édesanya a munkaerőpiacra. Ha túl kicsi a gyerek, akkor azért aggódik, hogy mi van vele a nagyival vagy a bölcsiben, ha már nagyobb akkor a reggeli ovis sírások nem könnyítik meg a nappali, odafigyelős munkavégzést.
Lássuk be, mindig van min aggódni! Persze ha csak ebből indulunk ki, akkor maximum annyit állapíthatunk meg, hogy anyának és dolgozó nőnek lenni egyszerre – különösen akkor, ha nincs segítség mellettünk – szinte lehetetlen. De aztán valahogy mégis mindig kikerekedik a dolog. De egészen más egy felsős mellett dolgozó anyukának lenni, mint egy bölcsis vagy egy ovis gyerek mellett. Emlékszem, amikor az én kislányom bármilyen új közösségbe ment, az első hónapok biztosan azzal teltek, hogy hol járt, hol nem járt, attól függően, hogy épp összeszedett-e valamilyen betegséget. Persze azt hozzá kell tennem, hogy én nem tartoztam azokhoz a szülőkhöz, akik betegségtünetekkel közösségbe vitték a gyereküket. Nem ítélkezem, mert nekem szerencsém volt, olyan munkahelyen dolgoztam, ahol ezt megtehettem és anyagilag is megengedhettem magamnak egy édes babysittert, aki akkor, amikor a gyerek már jól volt, de még fújta az orrát vagy néha köhögött otthon tudott vele maradni. Így ha beteg volt, mindig ott voltam neki, mellette és hiszem, hogy ennek is volt abban jelentősége, hogy most olyan szoros a kapcsolatunk, amilyen.
De ezt nem engedheti meg mindenki magának, ami különösen megterhelő lelkileg is egy édesanyának. Tudja, hogy itt és ott is helyt kell állnia és azt is tudja, hogy ez nem sikerülhet. Ilyenkor azt tehetjük, hogy lejjebb adunk a saját magunkkal szembeni elvárásokból és megpróbáljuk elfogadni, hogy sem szuperanyák, sem szuper munkavállalók nem vagyunk és ilyenek nincsenek is még akkor sem, ha egyébként ezt sugallják a közösség média posztok. Ebben az esetben is érdemes digitális detoxot tartani! Csodákra képes!
Ebben az időszakban gondolja át az édesanya, hogy hogyan is szeretne élni, milyen ritmust kell kialakítani, kikre van szüksége ahhoz, hogy olyan mindennapokat alakíthasson ki, ahol mindennek megvan a maga helye. Ha van segítség akár az apuka, akár a nagyszülők részéről az nagy segítség még akkor is, ha az is komoly alkalmazkodást követel majd meg mindkét fél részéről.
A párod együttműködése nem „segítség”. Nagyon őszintén ezt vallom és tudom, hogy ezzel nem leszek túl népszerű a férfiak szemében. Ezt mondom a férjemnek is, amikor megkérdezi, hogy „Segítsek a takarításban? A mosásban?” stb., hogy ne, ne segítsen, hiszen ez nem az én feladatom. Mindketten dolgozunk és vannak a lakás fenntartásának olyan részei, az úgynevezett házimunka, amit meg kell osztanunk egymás között, hiszen semmi nem indokolja már, hogy ezt a nők végezzék. Szerencsére ő tökéletesen egyetért velem, – nyilván ezért is a férjem – de gondolom nincs ez mindenhol így. Ezt csak azért meséltem el, mert a gyerekkel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Egy családban mindenkinek az a „dolga”, amit a családtagok megbeszélnek, kialakítanak és elfogadnak. Ha az oviba kell menni a gyerekért vagy az iskolába, akkor is ki kell tudni alakítani azt a rendszert, amiben mindenki jól érzi magát, amire mindenki számíthat, legfőképpen a gyerek.
Mert erre érdemes nagyon figyelni! Amikor az édesanya visszamegy dolgozni, akkor a kezdeti időszakban még érdekes, izgalmas terep lehet, de aztán jönnek a megszokott hétköznapok, az esetleges konfliktusok, a túlóra. Ebben a helyzetben lesz különösen fontos a család, a biztos lelki háttér megteremtése, amiben az anyuka is lehet fáradt, ingerült. De ilyenkor időt és energiát kell szakítani arra, hogy ezt a gyerekünkkel, az életkorának megfelelő szavakkal megbeszéljük. Hogy értse, nem vele van a baj, nem ő okozza a gondot azzal, hogy érte kell menni a bölcsibe vagy az oviba. Ellenkezőleg. Az a nap legjobb része, amit se az édesanyja, se az édesapja el nem cserélne semmiért!