A játszóterezés mentális ártalmairól korábban már írtunk, de lássuk be, hogy ez kiapadhatatlan téma-forrás, amiről nem lehet eleget írni. Annál is inkább igaz ez, mert ahogy a világ változik, a játszótéri szülőtípusok is átalakulnak. Az alapvető karakterek megmaradnak (a túlféltő, a szuperanya, a „bezzeg-a-mi-időnkben” nagymama, a szuperhiró apuka és még sorolhatnám, de mostanában feltűnt egy új típus szerintem, aki nem a játszótéren, hanem a social médiában tölti azt a fél- egy órát is, amit a játszóterezésre szánt. Bevallom, eddig ezzel a típussal nem igazán találkoztam, de a barátaim azt mondják, hogy csak irtó nagy mázlim volt.
Nézzük mit is csinál, hogyan is játszik az Insta-anyuka egy játszótéren!
Kezdjük azzal, hogy hogyan ismered fel? Nem annyira nehéz, mert úgy érkezik a játszótérre, mintha épp futni indult volna, de nem abban a cuccban, amit százszor kimosott már, mert szétizzadta, hanem a legújabb joggingban, lehetőleg komoly márkajelzéssel, ami akkora, hogy egy szelfin is kiválóan látszik majd. Ja, és persze vadiúj. A gyerek is kb. a legédesebb fehér vagy legalábbis világos tüll szoknyácskájában, amit mások szülinapi zsúrokra adnak rá. Annyi a különbség talán, hogy ő nincs kifestve úgy, ahogy anyuka, akin látszik, hogy eleve úgy készült, hogy nyoma marad majd a világhálón a mai játszóterezésnek. Megérkeznek és onnantól elszabadul a pokol. A szó elsősorban mentális értelmében. Először csak Insta-anya szelfi, itt vagyunk a játszótéren, #szuperanya #játszi #anyánaklenni. Lehet,hogy már van saját #-je is, amit előszeretettel használ, megmutatni az ismerősöknek, hogy ő bizony tökéletesen látja el anyai teendőit. De az igazi feketeleves ezután következik….Az önfeledt kislány persze megpróbál a játszótéri báli ruhájában felkapaszkodni a mászókára, de állandóan rálép a szoknya aljára és az nem teszi élvezetessé ezt a tevékenységet. Nem adja fel, újra próbálkozik, beleveti magát a hintázásba. Insta-anyuka azonban megérkezik és a következő fél óra mindkettőjük számára arról szól, hogyan lehet a legtökéletesebben dokumentálni a #játszóterezést. „Légyszíves maradj nyugton egy pillanatra!” hangzik a mondat úgy kb. 4000-szer annak a kétévesnek, aki tüll szoknyában próbál libikókázni egyedül és szaladni homokozótól hintáig, hiszen ez egy játszótér. Nem, nem vagyok szent belátom és igen, néha vannak dolgok, amikre nem terjed ki a bennem kifejlesztett elfogadás képessége mások iránt. És igen, nagyon komoly önuralomra volt szükségem, hogy ne menjek oda anyukához, és kedvesen, de határozottan ne csúsztassam oda neki egy terapeuta barátom névjegykártyáját, hátha akkor még lenne esély arra, hogy ne a következő lelkileg sérült, elhanyagolt gyereket eressze rá a társadalomra. „Nem az én dolgom.” – gondoltam, hiszen mégsem gyermekbántalmazásról volt szó, ami mellett nem mehetünk el soha szó nélkül.
Bár arról, hogy ez „bántalmazás”-e nyithatnánk egy vitát, és lehet, hogy 2030-ban már nem lesz kérdés, hogy az. De ekkor még nem volt vége megpróbáltatásainknak, mert mi, „többianyuka” már addig is elhűlve néztük a jelenséget. Mígnem aztán elérkezett az a pillanat, amikor a báliruhás kislány beült a homokozóba és barátokat keresett. Édes volt amúgy és szerencsére talált is, így néhány perc múlva már együtt lapátolták a homokot a közös kisvödörbe a szomszédom kisfiával. Míg joggingos szelfi anyuka oda nem lépett hozzájuk, háttal fordult nekik és élő bejelentkezéssel nem fejelte meg addigi produkcióját a saját Instáján.
Ekkor még ő sem tudta, hogy élete addigi legizgalmasabb bejelentkezése lesz, mert azt egyikőnk sem sejtette, hogy Izában – a szomszédom, akinek a kisfia így bekerült az élő közvetítésbe – annyira túlteng a social platformok iránti utálat, hogy fittyet hányva arra, hogy épp hányan nézik a felvételt, anyatigrist megszégyenítő gyorsasággal kapta ki a gyerekét a homokozóból és ezzel egyidőben a bejelentkezésből is. De mivel kamerát látott, belenézett, és nagyon tömören elmondta, hogy mit gondol arról, amit itt az elmúlt 20 percben anyuka művelt. Mondom….naggggggyon tömören…ha értitek mire gondolok.
Sírva röhögött mindenki. Sírva. Röhögött. Ez a két jó szó erre a jelenségre.