Julie Lythcott-Haims, akadémiai szerző, aki szerint a szülők azzal, hogy nagy elvárásokat támasztanak a gyermekeikkel szemben, nem segítenek nekik. Egy legrégebbi ötletre kell összpontosítaniuk: a feltétel nélküli szeretetre.
Nem akart nevelési szakértő lenni, de aztán az élet úgy hozta, hogy azt érezte muszáj véleményt alkotnia a mostanában egyre divatosabb nevelési stílussal kapcsolatban, ami összezavarja a gyerekeket, és megakadályozza, hogy önálló személyiséggé fejlődjenek. Rossz néven vesszük, ha egy szülő nem figyel eléggé gyermeke életére, oktatására, felnevelésére, s rosszallásunk indokolt. Ugyanakkor a másik véglet is sok kárt okoz, amikor a szülő úgy érzi, gyermeke csak akkor lehet sikeres, ha állandóan óvja és védelmezi, ha ott bábáskodik minden esemény felett, irányítja a legapróbb részleteket, és elit főiskolák, pályák felé terelgeti.
De mit is jelent ez tulajdonképpen?
Óvjuk és védelmezzük, etetjük és itatjuk őket, gondoskodunk róla, hogy jó iskolába járjanak. a jó iskola jó osztályába, és hogy jó jegyeket szerezzenek a jó iskola jó osztályában.
De mi a célunk vele?
Egyfajta tökéletességet akarunk elérni. Elvárjuk gyerekeinktől, hogy tökéletesen teljesítsenek ott, ahogy nekünk sosem kellett, és mivel ilyen nagyok a követelmények, úgy véljük, hogy természetesen vitatkoznunk kell minden tanárral, igazgatóval és mindenki mással is, aki a gyermekünkkel foglalkozik oktatása során.
Édes gyerekeinket állandóan nyüstöljük, a helyzettől függően hízelgünk, házi feladatot írunk, alkudozunk a pedagógusokkal és zsörtölődünk a gyermekünkkel, nehogy eltoljanak, kihagyjanak valamit, vagy épp olyat tegyenek, ami a jövőjükre negatív hatással van.
De milyen is lehet gyereknek lenni egy túlféltő és túlszabályozó szülő mellett?
Első és legfontosabb, hogy a gyerek nem ér rá az önfeledt játékra, hiszen nincs rá alkalma délutánonként, mert azt gondoljuk, minden időt ki kell használni.
Ebben az agyonszabályozott gyermekkorban állítólag boldognak akarjuk látni őket, mégis amikor hazajönnek az óvodából / iskolából, gyakran az első kérdésünk, hogy mi volt ma az iskolába, van – e házi feladatod. Mire gyermekeink elvégzik a középiskolát, bárhová kerüljenek is, már teljesen kimerültek.
Mi szülők, persze, egészen biztosak vagyunk benne, hogy ez teljesen rendben van így és megéri.
Azzal, hogy mi szülők a gyerek minden tevékenységében aktívan részt veszünk, irányítjuk azokat, megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy önállóan gondolkodjanak, döntsenek. Pedig a gyerek saját önállósága sokkal fontosabb, mint a szülői befolyás által szerzett külső elismerés.
De hogyan is csinálhatjuk jól?
A válasz egyszerű. Nem kell a legjobb nevű óvódába / általános iskolába / középiskolába vagy egyetemre menniük, ahhoz, hogy boldogok és sikeresek legyenek. Boldog és sikeres emberek jártak állami iskolába, kisebb főiskolára, amiről nem is hallottunk, sőt még az is előfordult, hogy rosszul teljesítettek.
Egy nagyon fontos üzenet a végére:
„Nem az a dolgom, hogy eldöntsem, mi legyen belőlük, hanem hogy támogassam őket, hogy felszabadultan önmaguk lehessenek.”
Ha felkeltettük a kíváncsiságotokat, akkor a teljes videó itt nézhető meg: