Íme néhány tipp a játszótéri etikettre
Na de most komolyan! Elő az igazsággal! Ti szeretitek a játszóterezést? Úgy értem, akkor, amikor nincs ott egy-két jó fej apuka is, akik képesek a lehányt pólós mindennapokat egy kedves fél mondattal elfeledtetni. Amúgy néha gondolok arra, hogy minden játszótérre kellene egy Brad Pitt, aki egy jól irányzott mosollyal képes visszaadni minden életkedvemet és egy tizedmásodperc tört részére még akár azt is el tudom hinni, hogy így a „játszós” kabátomban és a frottír zokni rejtő bakancsomban is vagyok olyan bombázó mint Angeline Mrs. Smith-ként.
Ha már itt tartunk nem is olyan nagy baj, ha egy anyuka képzett harcművész is, mert a játszótéren mindig van valamilyen para. Fellökte, elvette, lelökte, belökte, magasra lökte, megütötte vagy meg akarta, arról nem is beszélve, hogy a homokozóban miféle rémségek történhetnek. Elvenni a másik lapátját anélkül, hogy elkérnénk…brrrrrr….még belegondolni is rettenet.
De lássuk be, a gyerekek egész jól elvannak ezekben a szituációkban. Csak mi felnőttek szégyenkezünk első vagy második szülöttünk elképesztő arroganciája vagy hanyagsága miatt.
De vegyük sorra, miből is adódik ez a sok, néha tényleg elkerülhetetlen konfliktus.
Naná, hogy az anyukák viselkedéséből és abból, hogy mennyire másként gondolkodik manapság mindenki a gyereknevelésről.
A félreértelmezett „hagyjuk szabadon fejlődni”-től egészen a „viselkedj úgy, mintha minimum az angol királynő figyelne az ablakból” nevelési elvekig megtalálhatóak néhány 100 négyzetméteren, amit ráadásul valóságos akadálypályák tarkítanak, amit – biztos a PR-osok hathatós közbenjárására – valamiért játszótérnek nevezünk.
És valamiért ezek a különböző elveket valló családból érkezett gyerekek ösztönösen megtalálják egymást a csúszdán vagy a hinták közelében. De biztosan valahol a legveszélyesebb játékoknál.
Ilyenkor mi történik? Alig néhány perc múlva beüt a katasztrófa és az egyik szülő RÁSZÓL a másik gyerekére. Mi lehet ennél nagyobb katasztrófa egy játszótéren?! Ugye semmi. Ha a Halley üstökös érkezne a homokozó közepére sem keltene akkora riadalmat, mit az, ha Ödönkére rászól Sanyika anyukája, hogy biztos talál jobb elfoglaltságot annál, mint hogy Ödönke szemébe szórja a homokot.
Ahhoz azonban, hogy ezeket a helyzeteket a gyerekek számára is példamutatóan és megnyugtatóan tudjuk kezelni, nekünk felnőtteknek tisztában kell lennünk egyébként a konfliktuskezelése szabályaival.
Nézzük mit tehetünk, ha egy szülő megdorgálja a gyerekedet! A legfontosabb, hogy mutass példát! Legyél kedves mindenkivel! Köszönd meg, hogy figyelt a gyerekedre (még akkor is, ha nem értettél egyet azzal, amit tett) és amilyen gyorsan csak tudod vedd ki a szituációból a gyerekedet. Ne hagyd, hogy a probléma eszkalálódjon! Ezzel is jelezd, hogy nem volt olyan súlyú a cselekmény, amin még sokat kell rágódni. Menjetek a gyerekeddel egy másik játékra és barátkozzatok más gyerekekkel és szülőkkel.
Ugyanezt javaslom abban a helyzetben is, ha egy olyan szülővel hoz össze a sors, aki mindent jobban tud mindenki másnál. Olyanra gondolok, aki lexikonnyi kéretlen tanáccsal rendelkezik és az „ó én már felneveltem kettőt” elv szerinte okot ad arra, hogy minden mondatát kinyilatkoztatásként fogadja el mindenki. Én ilyenkor – a hangulatomtól függően – játszani szoktam. Van, hogy elmondom neki, hogy én már hármat, ebből kettő Cambridge-ben tanul, a harmadik pedig épp most ússza át a Csendes óceánt. Messziről jött ember azt mond, amit akar….ugye? Na jóóóóóó persze, hogy senkit nem buzdítok hazugságra, de ismerjük el, vannak azok az idegesítő játszótéri anyukák, akik megérdemelnék, hogy ilyen történetekkel vágjunk vissza.
Ehelyett inkább azt javaslom, hogy ha egy anyuka vagy apuka azt gondolja, hogy ő jobban tudja, hogyan kellene nevelni a gyereked, és ennek bármilyen formában rendszeresen hangot is ad, akkor keressetek egy másik játszóteret.
Ahogy a nevében is benne van, ennek a helynek a játékról kellene szólni. Csak nagy baj, hogy a felnőttek egy része régen elfelejtette mit is jelent.