Egyre több kiskorú gyerekkel fordul elő, hogy jóval azelőtt felkerül a social media platformokra, mint hogy arra alaposan fel lenne készítve. Különösen érdekes ez a helyzet azért, mert a ma 12-14 évesek generációjának szülei még egy analóg korban nőttek fel, az ő gyerekkorukban még akkora volt egy mobiltelefon mint egy fél bőrönd és úgynevezett „betárcsázós” internet volt, amit ma már elmagyarázni is nehéz lenne, hogy mi a csuda az. Persze ma már ezek a szülők is fent vannak a Facebookon vagy az Instán, de egészen máshogy gondolkodnak ezekről a felületekről, mint ahogy kellene. A „mi is felnőttünk valahogy” tipikus mondat ebből a szempontból, pedig érdemes lenne tudomásul venni, hogy egy gyökeresen másként működő, más erkölcsi alapokon létező társadalomban élünk ma, mint korábban és bizony ebbe bőven beletartozik az, hogy a gyerekek social media jelenlétével törődnünk kell. Korábban már ITT írtunk arról, hogy mit hogyan posztoljunk vagy ne posztoljunk a gyerekünkről, de most egy kis gyorstalpalón vegyük végig, hogy mi mindenre kell még figyelnünk onnantól, hogy a gyerekünk profilképpel megjelenik a világhálón.
Jobb ha tudod, hogy általában minden kis lépésekkel kezdődik. Először csak lesz egy profil, de csak azért, mert mindenkinek van és ott chatel a gyerek a többiekkel. Egyébként ez tényleg így van, a leggyakoribb ok, ami miatt egy fiatal felmegy a social platformokra, mert a kortárs közösségeket ott találja meg. De ezzel ki is nyílik egy olyan ajtó, amit jó lett volna még sokáig zárva tartani. Mert ezután elindul a kis lépésekben való „bekebelezés”. Először csak olyan fotókat tesz ki, amin alig látszik, aztán egyre több és több látszik majd a fotókon, és ő maga is egyre bátrabb lesz, mert rendkívül imponáló, hogy már ezren követnek és 100-an like-olták a posztomat. Nagyon könnyű belecsúszni abba a folyóba, ami a like-vadászatról és arról a magatartásról szól, amikor a többi ember értékítéletétől függ, hogy szépnek, csúnyának, kövérnek, soványnak stb. értékeli-e magát egy fiatal.
Komoly veszély az is, hogy a gyerek egyre több információt szolgáltat ki magáról. Mit eszik, mit nem, mondjuk gluténérzékeny vagy allergiás a laktózra vagy épp vega. De a gyerekek a szelfizéssel vagy azzal, hogy megjelölik a helyszínt, ahol éppen vannak nagyon pontos adatokkal szolgálnak a világhálót figyelő ártó szándékú embereknek. Két hét alatt egy egész család életét simán fel lehet térképezni, ha valakinek ez a célja.
Emellett itt van a varázslatos szelfizés is, amivel már most nagyon komoly dolga van a pszichoterapeutáknak. Mintha csak a szelfi alapszabálya lenne, hogy a képen legyen mindenki minél kevésbé élethű. Póz, póz, póz minden mennyiségben és lehetőség szerint minél álságosabb helyzetben, mosollyal vagy arckifejezéssel. Ma már néhány kattintás és a lányok idősebbnek, a középkorúak fiatalnak tűnnek és senki sem az, ami valójában.
Ezt tulajdonképpen el is lehet fogadni, és gondolhatunk rá úgy, mint egy hatalmas játszótérre, de a gyerekek nem így tekintenek a világhálóra. Nem úszhatjuk meg az ezzel kapcsolatos beszélgetéseket a gyerekekkel és azt sem, hogy mi magunk sokat olvasunk utána a témának. Olyan ez, mint a drog, alkohol és cigiprobléma a kamaszoknál. Ha a felnőttnek nincs elég naprakész információja a gyerekére leselkedő veszélyről vagy elbagatelizálja azt mondván, hogy mi is felnőttünk valahogy, akkor nem is tud majd segíteni abban a helyzetben, amikor esetleg szükség lesz rá.
Nem riogatni kell a gyerekeket, hanem megtanítani őket a közösségi média helyes használatára. Éppen úgy, mint késsel-villával enni. Bár tudjuk, sok embernek ez még felnőtt korában sem megy.