Megannyi szülőnek okoz problémát, hogyan döntsön ebben a kérdésben. Maradjon otthon a gyermekével ameddig csak tud, vagy adja bölcsibe, mások is felnőttek úgy, hogy bölcsibe jártak?
Ugye ismerős kérdés ez?
Nem hiszem, hogy sok olyan szülő van, aki nem azért adja bölcsibe a gyerekét, mert erre kényszerül. Vissza kell térnie a munka világába, pénzt kell keresni ahhoz, hogy fel tudja nevelni a gyermekét, ezért kénytelen bölcsibe adni. Hozzáértők írásait olvasva mind azt erősítik, hogy ideális esetben nem valószínű, hogy a gyermek fejlődése bármilyen módon hátrányt szenvedne a bölcsiben. Ebben a mondatban azt hiszem az „ideális esetben” kifejezésen van a hangsúly, ami sajnos nem feltétlenül van meg mindig.
Ha mégis a bölcsi mellett kell döntenünk, akkor íme néhány dolog, amivel könnyebbé tehetjük az elválást:
- Készítsük fel a gyermeket a bölcsire! Ne az legyen az első alkalom, hogy az édesanyja nélkül kénytelen hosszú órákat, akár egy napot is eltölteni, nélküle elaludni. Szoktassuk erre!
- Időt kell hagynunk a beszoktatásra. Az nem megy majd olyan gyorsan és nem is lesz olyan zökkenőmentes, mint az ovis beszoktatás, ami inkább anyukának nehéz, nem a gyereknek.
- Alakítsunk ki jó kapcsolatot a gyermek gondozóival annak érdekében, hogy megfelelően tudjanak rá vigyázni, odafigyelni az igényeire.
Sajnos ez utóbbival kapcsolatban csak elképzeléseink lehetnek és remélhetjük, hogy szemünk fénye jó kezekbe került, de sajnos az ezzel kapcsolatos kétely jelen lesz a mindennapjainkban. Ráadásul – persze attól függően, hogy mennyi idősen kerül a gyerek bölcsibe – lehet, hogy el sem tudja majd mondani még, hogy hogy érzi magát egész nap anya nélkül. Ráadásul legalább ugyanilyen fontos, hogy az édesanyán ne látszódjon az elvárás okozta fájdalom és szorongás, mert ha a gyerek azt látja, hogy ez neki is gondot okoz, akkor bizony nagyon nehéz lesz a bölcsődei beszoktatás.
Igyekezzünk tehát magunkat is megnyugtatni, hogy jó helyen van és valószínűleg jóval több inger éri, mint otthon a kertben, a játszótéren vagy a négy fal között. A bölcsiben a kicsik elsősorban nem a gondozóikkal, hanem a saját csoporttársaikkal játszanak, így egészen más mozdulatokat, hangokat, gesztusokat ismernek meg, mintha felnőtt közösségben lennének, ez pedig bizonyos életkor fölött kifejezetten serkentően hat a gyerekekre.
Vannak olyan szülők, akik a fertőzésveszély miatt csak akkor adják bölcsibe a gyereket, amikor már legalább a nagydolgát bilibe végzi, és szerintem ez racionális döntés lehet, különösen a lányoknál, ahol tényleg valós veszély lehet a vesemedence gyulladás egy-egy kakibaleset esetén. De az is igaz, hogy könnyebben megtanulják a kortársaktól a szobatisztaságot, mint otthon a felnőttektől. Az igaz, hogy minden mást is eltanulnak, de jobb ha már most szoktatjuk magunkat ahhoz, hogy amint közösségbe megy a gyerekünk nemcsak őt kell nevelnünk, hanem a közösségben rá ható gyerekeket is.
Akármennyi írás születik is ebben a témában, erre hatványozottan igaz, hogy minden szülő maga ismeri a legjobban a saját gyermekét és önmagát. Ő tudja eldönteni, hogy együtt képesek lesznek-e megtenni az első nagy lépést a közösségi létezés felé és ráengedni a gyermeket annak a lépcsőnek az első fokára, ami majd a nagyvilágba vezet.