A válasz végtelenül egyszerű: nem, nem lehet. Ezzel le is zárhatnánk ezt a cikket és ezt a témát is. Mégis úgy gondoljuk, hogy érdemes körbejárni a kérdést, mert sok tévhit van ezzel kapcsolatban. A legfontosabb, hogy tisztázzuk, a csecsemőn ebben az esetben 4-5 hónapos babát értünk. Ez az a kor, amikor a babák még csupán sírással tudják kifejezni a szükségleteiket és semmilyen más módon nem tudják az anyukájuk tudtára adni, hogy szükségük van valamire.
Képzeljük csak el, ha ebben az életkorban, valamiféle tévesen felfogott elkényeztetés miatt az édesanya hagyja sírni a babáját, aki nem „hisztizik”, nem „manipulál”, egyszerűen csak ez az egyetlen mód, ahogy képes elmondani, hogy valami baja van. Éhes, szomjas, bekakilt, bepisilt, nem tud elaludni vagy egyszerűen csak ebben a nyomasztóan idegen világban az édesanyja közelségére vágyik.
Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy mennyire fontos ez a korai kapcsolat, mennyire fontos a gyermek későbbi fejlődése szempontjából, hogy ebben az időszakban megkapja azt a törődést és szeretetet, amivel felvértezve nyitottan álljon a világhoz később. Bátran fedezze majd fel, bátran kezdjen el lépegetni a hatalmas ismeretlen felé.
Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy ha a csecsemőt hagyjuk sírni, akkor „megtanulja”, hogy nem irányíthatja a családot. Először is el sem tudom képzelni, hogy hogy hagyhatták régen sírni a csecsemőket, én kb. 20 másodperc múlva idegrángást kapok a csecsemő sírástól és fel sem merül bennem, hogy ne segítenék azon a szörnyű nagy bajon, ami vele történt. Meggyőződésem, hogy a természet nem véletlenül alkotta meg a gyereksírást úgy, hogy olyan frekvencián szóljon, ami elviselhetetlen egy édesanya fülének és azonnali cselekvésre készteti. „Valami baja van a kicsinyemnek.” Ezt üzeni a sírás, ami evolúciós szempontból nagyon fontos. Gondoljunk csak bele, a születés utáni első hang, amit egy baba kiad az a sírás, és ezt is várjuk tőle. Ha felsír egy csecsemő, akkor tudjuk, hogy minden rendben, beindult a légzés, megérkezett erre a világra. Sírással érkezünk. Miért lenne olyan nagy baj akkor, ha erre a csecsemőkori sírásra szeretettel reagálunk?
Ha a kommunikáló csecsemő kéréseire nem válaszolunk, akkor egy idő után valóban abbahagyja a sírást. Persze vannak extrém esetek, amikor addig sír egy baba, amíg fulladásos rohamok jönnek rá, de a többség beletörődik, hogy hiába kéri az édesanyját, hogy segítsen, nem fog. Ezek a babák azt tanulják meg, hogy a külvilág nem törődik velük, hozzájuk hiába fordul. El lehet képzelni, hogy ha kisbabakorban ezt tapasztalja egy gyerek, akkor mit jelent ez majd a további fejlődése szempontjából!
A síró baba jelzéseinek figyelembevétele rendkívül fontos. A híres babasuttogó könyvében éppen arra tanítja meg az édesanyákat, hogyan ismerjék fel a különböző sírások közötti különbséget. Annyira fontosnak tartja a sírásokat, hogy külön sírás típusokat mutat be és tanít meg az édesanyák számára is. Tapasztalatból mondhatom – ha odafigyelünk – néhány hét alatt tényleg meg tudjuk különböztetni a csecsemőnk sírását. Más csecsemőkétől szinte azonnal, de azt is meg lehet tanulni, hogy valószínűleg éhes, kakis vagy fáj a pocija.
Mi is akkor az az elkényeztetés?
Abban nyugodtan megállapodhatunk, hogy az elkényeztetés tényleg nem hat jól egy gyerek fejlődésére. Nagyon nehéz azonban a mindennapokban észrevenni, hogy mikor lépünk erre az ösvényre, hiszen nap mint nap ellátjuk a gyerekeket és természetes, hogy szeretnénk nekik mindent megadni, ami az erőnkből telik. Talán úgy lehetne a legtisztábban leírni, hogy akkor kényezteted el a gyereked, amikor helyette elvégzel olyan teendőket, amit ő maga is el tudna már végezni vagy túlzó módon megveszel neki mindent, amit csak szeretne akkor is, amikor annak nincs helye sem az életetekben sem a lakásban. Persze mindebben a túlzó módon van a hangsúly. Ha egyszer-egyszer kiszolgálsz a konyhában egy olyan gyereket, aki már bőven tud magának önteni egy pohár tejet, abban nyilván még nincsen semmi gond. De ha ez tartósan így marad, akkor tényleg úgy néz ki majd az életetek, hogy háziszolgaként rohangálhatsz kielégíteni a gyereked igényeit.
Ezzel két nagy baj van. Egyrészt nagyon fárasztó hosszú távon ezt csinálni és biztosan lenne más dolgod is, másrészt a gyerekednek is nagyon rossz lesz hosszú távon, mert nem épül az önbizalma, az önbecsülése, az „én is meg tudom csinálni” érzés. És mivel minden biztos tudás a gyakorláson múlik, valószínűleg tényleg nem lesz képes majd a problémákat olyan kreatívan és magabiztosan megoldani, mint a kortársai.