Nagyon nagy az összevisszaság a nagyszülőség területén is és ahogy sok minden változik a világunkban, ez is gyökeresen változik. Persze az is lehet, hogy csak innen nézve volt a szüleink generációja számára sokkal egyértelműbb az, hogy a nagyszülők aktívan részt vesznek a gyerek életében. Lehet, hogy ők is úgy élték meg, hogy előtte mennyire más volt, bezzeg velük kezdődött valami új, amihez alkalmazkodni kell. Lehet, hogy ezt hívják fejlődésnek, amin mindannyiunknak át kell esnie.
Tény azonban, hogy nem könnyű azoknak, akik most nagymamák vagy nagypapák. Az ő generációjuk a kommunizmusban szocializálódott és nekik még biztosan besegítettek a szüleik a főzésben, mosásban, sőt az is valószínű, hogy együtt mentek nyaralni és a szentestét is együtt töltötte a család. Ha sorra vesszük, hogy hogyan élünk ma, akkor gyorsan át lehet látni, hogy a nagyszülők szerepe egyre inkább háttérbe szorul. A mosógép kimos, a mosogatógép elmosogatja az edényeket, a szárító megszárítja és egy tucat app van, ahol bármilyen ételt rendelhetünk vagy bevásárolhatunk. Persze a nagyi főztjét semmi nem pótolhatja, de lássuk be, hogy a nagyszülőknek ma már nem kell besegíteniük a háztartásba ahhoz, hogy az működjön. Sőt, számos konfliktus forrása egy családon belül az, hogy a nagyszülők még egészen más táplálkozási elvek mentén etették a kicsinyeiket, amelyek mára alaposan megváltoztak. Sokan úgy élik meg ezt a helyzetet, hogy feleslegessé válnak. Pedig szó sincs erről, csupán a szerepek, feladatok változnak. Ehhez a helyzethez azonban csak kevesen tudnak alkalmazkodni.
A transzgenerációs hatásokkal foglalkozó pszichológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek komoly hatással vannak a felnőtt életünkre, arra, hogy hogyan gondolkodunk a világról, a szülőségről és a nagyszülőségről. „Jaj fiam, nagyapád is ugyanígy kocsmázott!” „A mi családunkban ez sosem volt divat!” Milyen ismerős mondatok ezek vagy az ehhez hasonlók!
Ilyen mondatokat hurcolva nagyszülőként magunkban nem lehet könnyű alkalmazkodni 2022-höz! Hagyjuk is most a „Ki a jobb anya?” kérdést, amikor anyós és meny vagy anya és lánya mérik össze az erejüket azzal kapcsolatban, hogy ki tudja jobban ellátni azt a csecsemőt, akit az egyik a gyerekének, a másik az unokájának hív. Ha ez a kérdés felmerül, akkor nagyon sok probléma van a háttérben, ami valószínűleg évek, akár évtizedek sérelmeit is jelentheti.
Azt hiszem a valódi megoldás most is a megértés, a másik iránti nyitottság, és bármilyen elcsépelten is hangzik, a szeretet lehet. Senki sem tökéletes és senki sem tévedhetetlen. Akár anya, akár nagymama az ember. Van, hogy bizonyos kérdésekben a nagymama tapasztalatára van szükség és van, hogy éppen ellenkezőleg, a friss irányzatok, a fiatalos lendület és rálátás jelent előrelépést. Ha megvan a kölcsönös elfogadás és szeretet, akkor nem lehetetlen harmonikus kapcsolatot kialakítani és megakadályozni, hogy a közös pillanatok sárkányviadalra emlékeztessenek.
Nekem mindig eszembe jut egy dolog, amikor úgy érzem, hogy ez a nap nem fog menni a nagymamával…az, hogy ő nemcsak a gyermekem nagymamája, hanem – és erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni – az én anyukám is. Akihez nemrég még a macimat szorongatva bújtam oda és tudtam, hogy az ő ölében van a létező világok legjobbika.
Miért lenne most másként?