Igen, ha ezt neki is minden alkalommal elmondod. Persze azt tudomásul kell venni, hogy nagyon sokat változott a világ, nem csoda ha nagyon féltjük a gyerekeinket, hiszen amíg 40 évvel ezelőtt az alsósok már egyedül, bringával jártak iskolába és haza, addig ma mindenki igyekszik autóval hozni-vinni a gyereket, arról pedig végképp szó sem lehet, hogy egyedül induljon el a nagyvárosban. Ez a része talán egy természetes folyamat egyik állomása. A világunk egyre veszélyesebb, így mivel az emberi agy a rosszat és a veszélyt sokkal hamarabb és intenzívebben ismeri fel, mint a jót, ezért érthető, ha az aggodalom dolgozik a szülőkben.
Most azonban másfajta aggódásról szeretnénk beszélni. Arról, ami minden szülőben benne van, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy megszületik a babájuk az egész életükre való „aggódás csomagot” is kapnak. Nem mindegy azonban, hogy ez a csomag milyen nehéz.
Nézzünk erre néhány példát, hogy lássuk, miről is beszélünk.
Azt mindenki tapasztalta, akinek óvodás vagy iskolás korú gyereke van, hogy a pedagógus tekintélyét mennyire megnyírbálták a szülők az utóbbi évtizedekben. Attól, hogy számtalan magániskola nyílt, amelyekben – helytelenül – a szülők egy része úgy érzi, hogy mivel ő fizet az oktatásért, ezért jogában áll bele is szólni abba, így nagyon sokszor áll elő az a helyzet, hogy a pedagógus védtelenül áll 20-25 szülővel szemben, akik úgy vélik, hogy sokkal jobban tudják, mi lenne jó a csemetéknek, mint az, akire rábízták a gyereküket. Kicsit olyan ez, mintha odaállnánk a sebész mellé okoskodni, hogy mivel fizettünk a műtétért, mondanánk, hogy mi hogy legyen. Ugye, hogy ez nem lenne veszélytelen? A pedagógia esetében sem az, csak az eredmények nem azonnal, hanem csak évek múlva látszanak. Ha a szülő nem bízik a pedagógusban és folyton berohangál az iskolába, hogy megvédje a sok igazságtalanságtól az ő édes pici egyszem csillagát, akkor bizony az a gyerek sohasem fogja megtanulni, hogy hogyan tegye meg ezt ő maga. Ebben az esetben megfosztja a saját gyerekét attól az örömtől, hogy ő maga intézte el a konfliktust, ő maga találta meg egy helyzetre a megoldást, és ezeket a szerzett tapasztalatokat majd a felnőtt életében is tudja kamatoztatni. Vagy akkor is odaszalad majd anyucihoz vagy apucihoz, hogy védje meg őt a főnökétől vagy az épp vele szakító párjától vagy egy rosszakarótól az egyetemen?
Egyes pszichológiai tanulmányok arra hívják fel a figyelmet, hogy a szülő, – nem tudatosan – de ebben a helyzetben arra törekszik, hogy nélkülözhetetlen legyen a gyermeke életében. El sem tudja képzelni, hogy a kettejük közötti szoros kapcsolat meglazul és egyszer majd el kell engedni a gyermeket a felnőtté válás útján. Pedig ez előbb-utóbb minden gyermek életében bekövetkezik, és ez így van jól. A mérgező szülőkről szóló szakirodalom is rendkívül gazdag, és ennek a szülőnek mindenképp az egyik archetípusa az, aki „életét áldozta” arra a hálátlan gyerekre, aki inkább a haverjaival és a lányokkal lóg abban az életszakaszban, amikor ez a világ legtermészetesebb dolga, majd pedig jó messzire el akar menni egyetemre, ezzel „végleg magára hagyva” szegény szüleit, akik mindent megtettek érte. A lelkiismeret furdalás ébresztése a fiatalban nagyon kártékony fegyver, hiszen szereti a szüleit és ezzel csak hatalmas konfliktust okozunk benne a saját vágyai és a vélt kötelezettségei között. Hány és hány harmincéves férfi él még mindig a mamahotelben! Egyfelől persze ez végtelenül kényelmes neki, hiszen semmilyen felelőssége sincs és vígan éldegél anélkül, hogy komolyabb egzisztenciális gondjai lennének, de ugye egyikünk sem gondolja, hogy ez így van jól?
Próbáld kívülről nézni magad, amikor aggódni kezdesz a gyerekedért vagy elindulsz az iskolába vagy az edzésre, hogy na most bizony rendet teszel. Gondolj arra, hogy a rendrakás számodra a családra korlátozódik! Persze fogadóórákon, szülői értekezleteken elmondhatod a véleményed, és tényleg vannak olyan helyzetek, amikor szülőként is be kell avatkozni, de hagyd, hogy a gyereket önálló, erős, a problémákkal végül egyedül is megküzdeni tudó felnőtté váljon. A te támogatásoddal.