Ismerjük a leggyakoribb választ az iskolából / óvodából hazatérő gyerektől a „Mi történt ma az iskolában?” kérdésre? „Semmi.” hangzik a válasz. Pedig ha valahol nagyon sok minden történik az biztosan az iskola. Ez bizony még azoknál a gyerekeknél is nagyon gyakori, akiknek egyébként be nem áll a szájuk és bármikor boldogan mesélnek arról, hogy mit olvastak vagy mit láttak a mesében vagy épp milyen hajgumira van feltétlenül szükségük. Mégis miért kukul meg a legtöbb gyerek, ha a suliról van szó?
Talán azért, mert rosszul és rosszkor tesszük fel a kérdést!
A leggyakoribb oka annak, ha egy gyerek nem meséli el töviről hegyire a napját az az, hogy végtelenül kimerült. Örül, hogy végre otthon van, nem kell a sulival foglalkozni, alkalmazkodni, figyelni, koncentrálni és ráadásul valószínűleg rettenetesen éhes is. Ahogy éhes férfival sem szabad komoly témákba kezdeni, úgy éhes gyerekkel sem ajánlatos. Először békésen vacsorázzon meg, és amikor már tele a poci és akár le is tusolt a suli után, de legalábbis átöltözött, akkor kezdjünk bele csak az iskoláról szóló kérdésekbe.
De az sem mindegy, hogy azt hogyan teszed!
Fogadd el, ha aznap nem akar mesélni! Fáradt, elege van, egyáltalán nem akarja felidézni azt, ami történt. És lehet, hogy egyébként a maga módján tényleg egy elég unalmas nap volt. Az évek során ezeknek a napi, kétnapi beszélgetéseknek is kialakul a helye egy-egy család életében. Van akiknél ez a fürdő, ahol ellazulva tudnak beszélgetni az aznapi, a gyereket foglalkoztató dolgokról. Mások vacsora közben beszélik meg a dolgokat, megint mások este nagy sétára mennek a kutyával, ami ideális helyszíne és időpontja a nap zárásaként az ilyen típusú meséléseknek.
Hogyan kérdezd?
Az általános kérdések általában általános válaszokat is hoznak magukkal. Ha a párodtól kérdezed, hogy „Mi volt ma a melóban Szívem!” valószínűleg hamarabb érkezik meg a „Semmi különös.” válasz, mintha azt kérdezed, hogy „A főnököd még mindig annyira gázul viselkedik, mint a múlt héten?”. Fontos, hogy a gyerekekkel kapcsolatban is próbáljunk minél konkrétabb kérdést megfogalmazni, akár a kedvelt vagy épp nem kedvelt tanítóval vagy osztálytárssal kapcsolatban. A legjobb, ha pozitív témával indítunk és ha tudjuk is, hogy gyaníthatóan valami baj van, nem azzal kezdjük a beszélgetést. A „Mi a baj?” kérdéssel az is a gond, hogy legtöbbször egy 6-7 éves gyerek nem is tudja olyan pontosan megfogalmazni, hogy mi a baj, csak esetleg érzi, hogy valamivel vagy valakivel nem stimmel valami. Ha sejted, hogy kiről, miről lehet szó, akkor szépen vezesd rá a beszélgetést anélkül, hogy már a beszélgetés elején megijesztenéd, előhoznád a rossz érzést, amire a gyerek be is zár és inkább nem mesél semmit.
Ne kérdezz eldöntendő kérdéseket!
Azokkal ugyanis az a baj, hogy nagyon egyszerűen lehet rá válaszolni. „Igen, nem” és már véget is ért a beszélgetés. Próbálj úgy fogalmazni, hogy abból valódi beszélgetés alakulhasson ki!
Hallgasd nagy odafigyeléssel!
Azért is jó, ha a családban kialakulnak az odafigyelés „szent” helyei, mert akkor mindenki tudja, hogy abban az időszakban csak egymásra koncentráltok. Nincs telefonnyomkodás, telefonfelvétel, még kiszaladok megkavarni a rizst. Ilyenkor a gyermek érzi, hogy ő áll a dolgok középpontjában, mesélhet, kérdezhet, válaszolnak neki és mindez nagy biztonságot jelent számára.