Előbb-utóbb minden gyerek felteszi a maga kérdéseit a szexualitással kapcsolatban és ráadásul nem is egyszer, hogy aztán túl legyünk rajta, hanem újra és újra előkerül majd attól függően, hogy melyik része érdekli éppen a legjobban. Kamaszkorban már nem egészen úgy hangzik el a kérdés, hogy „A gólya hozza-e?”. A közösségi platformoknak „köszönhetően” egészen más, sokszor zavarba ejtő kérdések érkeznek egy jó gyerek-szülő kapcsolatban, amelyekre persze ugyanúgy meg kell tudni felelnünk. Nem is olyan régen esett meg az egyik barátnőm 13 éves lányával, hogy az osztálytársa anyukájánál a fürdőszobaszekrényben fejfájáscsillapítót keresett és nem egészen azt talált….Aztán jöhettek a keresztkérdések, hogy ez vagy az a tárgy vajon mire való.
És legyünk őszinték, valójában ez örömteli, hiszen ha a kamaszkorra olyan bizalmas a viszony anya-lánya között, hogy erről a kamasz az anyukáját kérdezi, akkor talán ez később is megmarad.
A szexualitáshoz való egészséges viszony kialakítása is kisgyermekkorban kezdődik, amikor elkezdjük a testrészekkel kapcsolatos játékokat. Nevet adunk mindennek, amibe a nemi szervek is beletartoznak. A „kinek milye van?” kérdések leginkább óvodáskorban jelentkeznek, amikor az egyedüli gyerekeknek is nyilvánvalóvá válik, hogy Misikének másmilyen valamije van, mint Sárikának. Ilyenkor előszeretettel mutogatják az ovisok egymásnak, hogy nekik mijük van, mert ez a különbözőség igazán érdekes a kicsik számára.
Tegyük hozzá a nagyok számára is, de ezt most talán hagyjuk!
Állítólag a „gólya-hozza” mítosz egészen az ókori görögökig nyúlik vissza, de az biztos, hogy a 19. században Hans Christian Andersen meséje szól a gólyákról, melyben elvitték a tóban, folyókban felbukkanó, elhagyott csecsemőket olyan családokhoz, akik megérdemlik a gyermekáldást. Vagyis ez egy mese, ha a gyermeknek meséljük, akkor így is mondjuk, meseként. Ha így teszünk, akkor ő is így fogja értelmezni.
Aztán eljön az a kor, amikor már kérdezni fog. Néha egészen zavarba ejtő dolgokat.
Mindig a gyerek életkorának megfelelően kommunikáljunk és ne mondjunk többet annál, mint ami őt akkor és ott érdekli. Ezek a kérdések csak nekünk, felnőtteknek ilyen különösek vagy zavarba hozóak, a gyerekek számára ez a világ megismeréséhez tartozik éppen úgy, ahogy egy érdekes építőkocka vagy színes kerítés. Nincs „optimális” kor, amikor leültetjük a gyereket és majd alaposan elbeszélgetünk vele, megtartva a szexuális „felvilágosítást”. Aki tett már ilyet az tudja, a gyerekek általában arcpirítóan messzebb járnak az ezen a területen való tájékozottságban addigra, amire a szülő azt gondolja, hogy itt lenne az ideje. Pedig fontos, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan beszéljünk, mert mivel az iskolában sem jutnak hozzá a gyerekek az ilyen irányú korrekt ismeretekhez, így a kortárs közösségekből szerzik a „tudásukat”, ami lássuk be semmiképp sem megnyugtató.
Személyesen én nem hiszek abban, hogy a gyereknek a szükségesnél (lsd, Mikulás, Fogtündér és társai) többet füllentsünk, és nekem a „Gólya hozza a babát!” az tipikusan ebbe a kategóriába tartozik. Ma már nem szegény szárnyas jószágot teszik felelőssé a szülők a család gyarapodásáért és ha a gyerekünk így tudja, a többi gyereknek viszont a közösségből jobb infója van erről, akkor bizony a gyerekünket ki is nevethetik a tudatlanságáért, aki pedig ezért minket hibáztathat, hiszen nem mondtunk igazat.
A „hogyan lesz a gyerek?” „mit csináltok apával a szobában?” és hasonló kérdések elhangzásakor valóban okozhatnak néhány kellemetlen pillanatot a szülőknek, de abban is biztosak lehetünk, hogy a legtöbb ilyen beszélgetés később bekerül majd a családi legendáriumba.