Akármennyire is reméljük, hogy nem, de minden gyerek életében menetrendszerűen megérkezik a kamaszkor. Amit persze lehet démonizálni és olyan rettegve gondolni rá, hogy már eleve borsódzik a hátunk, de lehet bizakodva is rátekinteni és valami olyan velejárójaként értelmezni az életnek, ami elengedhetetlenül szükséges a gyerek felnőtté válásának útján.
Mindegy melyik utat választod, az egészen biztos, hogy egyszer csak szembe találod magad azzal a problémával, hogy a gyerek elmegy bulizni az osztálytársaival, a barátaival vagy urambocsá’ a pasijával és nem fogod tudni minden percben, hogy merre jár. Ahogy azt Vekerdytől megtanultuk a kamaszkorban már nem nevelheted. Pedig még mindig milyen sokan elkövetik ezt a hibát! Ekkor amit beletöltöttél emberségből, alázatból, bizalomból és kételkedésből, az önmagára vigyázás képességéből az van benne. Neked ebben az időszakban már csak annyi jut, hogy ott legyél, ha valami félresiklik, ha segítségre szorul, ha baj van. De akkor se oktasd ki! „Én megmondtam…” Ő már nagy akkor és hidd el, ha valami hibát követ el neki ugyanúgy fájni fog mint neked.
Elhangzik tehát a kérdés: Mikorra leszel itthon?
Őszintén mondom, nekünk szülőknek a nehezebb. A gyerek elmegy bulizni és azt várja el tőlem, az anyukájától, hogy ennek örüljek (vannak barátai, van szerelme) és békésen aludjak az ágyamban, amíg ő majd egyszer hazatér. Persze a megbeszélt időpontra, – mondjuk 11-re – de addig nem szeretné, ha óránként küldenél messenger-üzenetet, hogy „Minden ok?” „Jól érzed magad?” és ehhez hasonló teljesen alibi-kérdéseket, amikről ő is és én is tudjuk, hogy azok. Válaszol? Általában nem, hiszen épp a kortárs kapcsolataival beszélget, táncol, iszogat.
Ha nem ír, akkor nyilván van min aggódni és még ráadásul ezzel azt is üzenem neki, hogy még mindig nem bízom benne, hogy még mindig ellenőrzöm. Amikor órát múlva meglátja az üzenetet akkor bűntudata lesz…”anya tuti nem alszik, hiszen azon aggódik, hogy mi van velem…válaszolni kellett volna…” Persze ha aztán ezen az egészen együtt lehet nevetni, amikor a gyerek hazatér, akkor ezzel sincs semmi baj. Van aki így szeret, van, aki úgy.
Ha egy anyukával erről beszélgetünk azt szoktam mondani, hogy ezek a 15 éves kor körül beinduló délutáni-esti korcsolyázások, mozizások, bulik nem hirtelen alakulnak ki, hanem kifejlődnek, így nem kell hirtelen reagálni rájuk, hiszen már vannak erre minták a családban. Korábban is biztosan előfordult, hogy a gyerek átment játszani az ovis vagy iskolás társához, ahonnan bizony időben kellett hazajönni, vagy elment ottalvós osztálykirándulásra, ahonnan nem mindig lehetett hazatelefonálni. Eközben kialakultak a családi szokások. Pontosan itthon kell lenni? Lehet alkudozni ide vagy oda fél óra? Ha igen – hiszen mondjuk a film, amit együtt néztek a gyerekek még nem ért véget – akkor kamaszkorában sem várhatjuk el tőle, hogy egy percet se késsen. Azt egyébként se gondolhatjuk komolyan, hogyha azt beszéljük meg, hogy este 10 körül itthon van, abban nincs benne egy 15 perces késés. Nem jön a busz vagy még benne volt egy fél beszélgetés, vagy késve kezdődött a vacsora és még számtalan probléma léphet fel. De ha 10 körül hazaér, akkor mindent megtett és betartott abból, amit megbeszéltünk. Ha így van, akkor nem kell a hiszti, a pánikkeltés és az érzelmi terror. Van éppen elég baja ebben a korban minden kamasznak.
Fontos azonban, hogy legyenek családi szabályaitok, amiket nem ti, szülők hoztok már ebben a korban, hanem együtt beszélitek meg a kamaszotokkal.
- Ha hétfőn, szerdán és pénteken edzés van hajnalban az uszodában, akkor vasárnap, kedden és csütörtökön csak kivételes esetben van esti program. Ha lehet, akkor suli idő alatt ne is legyen, hiszen másnap tanulás.
- Mindig legyen nála elég pénz egy taxira.
- Mindig legyen feltöltve a telefon és ha látja, hogy merül, akkor küldjön erről infót és kezdje el tölteni.
- A késés a megbeszélt időponthoz képest 15 perctől számít.
- Mindig írjon egy üzenetet, ha elindult.
A sort mindenki szabadon bővítheti vagy szűkítheti. Persze a kamasz gyerekkel nagy egyetértésben.