Tegnap egy távoli baráti családnál jártunk, ahol számomra meglepő dolgot tapasztaltam. Ahelyett, hogy tőlem nem idegen módon azonnal ítélkeztem volna, inkább utánanéztem, hogy mit is lehet erről a jelenségről találni a neten. Ki mit gondolt, ki hogyan csinálja és tényleg van-e az egyiknek vagy a másiknak következménye?
Alig érkeztünk meg a gyerekekkel, máris megütötte a fülem, ahogy Sári megkérte Tibort, hogy bontsa ki a bort. „Apa, kérlek bontsd ki a bort!” Nyilván nem értettem félre, és az is hamar leesett, hogy nem a saját apukáját szólította meg. Nem a saját apukáját szólította apának, hanem a saját férjét….És persze ez fordítva is igaz volt, hiszen néhány perc múlva Tibor is „anyának” szólította a saját feleségét. És mielőtt még megkérdezné magában bárki, nem, nem arról volt szó, hogy a saját gyerekeikhez beszélve mondták azt, hogy „Kérdezd meg apát vagy mondd meg anyának….”, hanem így szólították egymást és kész.
Óvatosan odasandítottam a férjemre, hogy mit gondol erről a helyzetről, de szemmel láthatóan sokkal jobban érdekelte az addigra már kinyitott vörösbor, mint a megszólítások feletti lamentálás. Ami persze csak részben igaz, mert amikor hazafelé jöttünk éppen ő kérdezte meg tőlem, hogy feltűnt-e nekem, hogy Sári, Tibor, Kedvesem, Drágám, Arany cukorborsóm és még sok más helyett ők éppen azt a két szót találták meg a párjukra, ahogyan a saját szüleiket szólítják.
Érteni vélem, hogy hogyan alakul ki az ilyesmi. Valószínűleg – különösen azokban a családokban, ahol nagyon sokat vártak egy babára – megszületik, a család kis szeme fénye és a szülők boldogan szólítják egymást anyának vagy apának. Talán már a baba megszületése előtt így kezdik hívni egymást, hiszen nagy boldogsággal készülnek arra, hogy valóban anya és apa lesznek.
Arra azonban szerintem nem gondol még ilyenkor senki, hogy az idő múlásával vissza kellene térni a megszokott elnevezésekhez, a megszokott szerepekhez, még mielőtt nem lesz túl késő. Még mielőtt nem gondolja mindenki, hogy a másik anyja vagy apja lett a szerelme, férje, felesége helyett. De most komolyan…Ők vajon az ágyban is így szólítják egymást? Mert én hiszek abban, hogy a szavaknak igenis van ereje és a szavak maguk is képesek visszahatni a gondolkodásunkra. Gondoljunk csak bele abba az egyszerű dologba, hogyha egy gyereknek sokszor elmondják az iskolában vagy otthon, hogy buta, akkor ebből nagyon nehéz lesz kitörnie, és ha nem elég erős, akkor talán nem is sikerül.
Szerintem, ha valaki sokszor elmondja a feleségének, hogy „anya”, akkor nem is nagyon lesz más az életében, mint anya. Lassan eltűnik a nő, a feleség, a társ, a szerető és anya lesz, a gyermekem édesanyja. Ami persze nagyon szép dolog, de egy házasság fenntartásához édeskevés. Feltúrtam a netet és találtam pro és kontra hozzászólásokat is, de őszintén szólva engem nem győztek meg arról, hogy megvan annak a szépsége, intimitása, ha a szülők anyának és apának szólítják egymást. Mert nézzük meg ennek a másik oldalát! Először is mi történik, ha egy nagy családi ebéden az „apa” megszólításra az apám és a férjem is felkapja a fejét…vagy ugyanez „anyával”…ugye van ebben valami nem helyénvaló?
Vagy csak én érzem ezt?
Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy egy anyának szólított Sári ha visszamegy a munkahelyére vagy csak újra kezdi a „social life”-ot a barátaival és ott újra Sárinak szólítják, egészen más érzéseket indít majd be benne, mint amilyeneket otthon, a férje keltett benne. És ez biztosan nem lesz majd jó a házasságuknak, a családnak. Bár…könnyen lehet, hogy akit három éven át nemcsak a gyereke, de a párja is „anyának” szólít nem is annyira folytatja többé a „Sáris” életét.